Sándor Goják

Nagyon kevesen tudják, hogy miért döntött a Szovjetunió 1965-ben Brezsnyev vezetésével, hogy föl fogják szedni a taposóaknákat ’66-ban. Az i-re a pontot a Pinka-folyó tette fel. Miért? 1957-ben, amikor leengedték a vasfüggönyt másodszor, akkor a meder oldalát az államhatártól az ország belseje felé 50-70 méter hosszan kirakták taposóaknákkal, nehogy valaki kiszökjön. Minden idők legnagyobb országos jeges árvize ’65. március végén volt. Valamennyi folyó kiöntött Magyarországon, többek között a Pinka-folyó is, és a mederből kimosta ezeket az aknákat. Pornóapátinál kifolyik a határon a Pinka folyó Ausztriába, 8 kilométer után visszajön Szentpéterfára. És az osztrák tűzszerészek ’65 nyarán, amikor az árvíz levonult, sok száz taposóaknát megtaláltak. De sajnos nem mindegyiket, és két osztrák kislány halálát okozták ezek az aknák. Az osztrák kormány az ENSZ-hez fordult, hogy próbálják a Szovjetuniót meggyőzni a taposóaknák felszedésére. És ’65-ben döntött úgy a Szovjetunió, hogy föl fogják szedni ezeket a taposóaknákat, de valamit helyette le fognak rakni, az osztrák–magyar határ nem lehet vasfüggöny nélkül. Akkor jött a harmadik időszak, az elektromos jelzőrendszer, az SZ-100-as.

Sopronlövő és Sopronkövesd között van egy hosszú egyenes szakasz a főútvonalon. Ez a szökés 1967-ben, márciusban vagy áprilisban, egy ködös hajnali napon történt. Egy profi sportrepülőgép párhuzamosan ment a határral, túloldalon, Ausztriában. Annyira alacsonyan jött ez a sportrepülőgép, hogy a lokátor nem tudta bevenni. A repülő Sopronkövesd környékén hirtelen ráfordult a főútvonalra. A főútvonal 1 kilométer hosszan egyenes volt, jobbra-balra nem voltak sem fák, sem kilométerkövek. Hajnalban, négy óra felé, esetleg a tejes autó, vagy a kenyeres autó szokott arra menni. A repülő landolt, pár 100 méter után meg tudott állni. Ott a Szeremley Huba a családdal várta. Kiszállt az autóból, beszálltak gyorsan, megfordult a sportrepülő, és máris felszállt. Nem tartózkodott egy hat-nyolc percnél többet Magyarországon. Azonnal kiment Ausztriába.

A bakelitaknákat a Szovjetunióban csinálták. Csak ’57 nyarára készültek el ezek. 1,5 millió darabot raktak úgy le, ahogy a tábla mutatja, sűrűn, mint a sakktábla-figurák. Ezeket az aknákat kimondottan emberek ellen tervezték. Úgy volt kiszámolva a robbanóanyag mennyisége, hogy ha valaki rálépett minimum a lábfejét tépje le. Ha letépi valakinek a lábfejét, akkor nem megy tovább, elvérzik. Ezeket felnőttekre tervezték, akik 40 kilónál nehezebbek, nem nyúlra, őzre, vaddisznóra. Beélesítették, besüllyesztették a földbe, és ezen rajta volt 1-2 centiméteres földréteg.