Zoltán Gúth

"Hát jellemző, hogy mi hamar odaértünk, tehát még este előtt odaértünk, mondom, éjszakára nem indulunk el, annyi pénzünk volt, hogy – nekem is meg nekik is – szállodába mentünk. Hely már nem volt, de mondták, hogy az egész szállodában van még, ott két ágy van, két magyar katonatiszt van benne, de majd megmondjuk, hogy feküdjenek egy ágyba, két srác a másik ágyba meg van benn egy pótágy, úgyhogy ott elférünk. Na, le is mentünk, és akkor, mert éjszakára is nyitva volt, sokan voltak lent az étteremben, rengetegen, zsúfolva, még álltak is az emberek, teli volt minden asztal. Fölöltözve, készen. Mondom: „– Mire várnak? – Hát – azt mondja – majd ekkor, meg ekkor… Mi hova akarunk menni? Mondom: – Át. Azt mondja: – Vonattal? Mondom: – Igen. – Hát – azt mondja –, van egy vonat, ami minden nap kétszer is megy, és ilyen meg ilyen dolgok vannak, de ott majd megkérdezi. Legalább az állomás…” Vasutas volt, és azt mondja, ők meg várják a kocsit, mert körülbelül tizenegykor jön egy meg tizenkettőkor egy teherkocsi, avval körülbelül húszan-harmincan el tudunk menni. De gyerekekkel is voltak, mi meg fölmentünk lefeküdni, én nem fogok nekivágni az éjszakának, meg először is, sok pénzt kértek volna, fejenként ezer forintot. Akkor az pénz volt, volt, aki csak 2–300-at kapott egy hónapban. És akkor úgy vitték át az embereket, kocsival a határon, tehát akkor nem volt ott olyan szigorú ellenőrzés. És ott is volt a két katonatiszt, bementünk, volt egy kis pénzünk, ácsorogtunk ott a söntésnél, iszogattuk egy kis vörösbort, kicsit többet is, akkor nagyon ittam, és akkor fölmentünk. A katonatisztek semmit nem magyaráztak, tisztek, mi meg egy kicsit iszogattunk, hát elég jól el is aludtunk."

"Én mentem le a Dunántúlra, Hajmáskérre. Mentem volna. Volt még egy kis elszámolnivalóm ottan, pénz, tartoztak még pénzzel, és azért mentem volna. És Pusztaszabolcson vagy hol, a helyre pontosan nem is emlékszek, látom, ott vannak ilyen fiatal srácok, iszogatnak. Aztán így beszélgettek, és hallom, hogy miről beszélnek, tehát hogy hogy lesz, mint lesz a határnál, de elég hangosan beszéltek, hülyeség volt, volt bennük egy kis pia. Olyan tizenhét-tizennyolc éves gyerekek voltak, az egyik meg csak tizenhat volt. K. Cs.: Hányan voltak ők? G. Z.: Négyen. És akkor úgy beszélgettek, és akkor úgy Sztalinvárosról is beszélgettek. Mondom: „– Sztalinvárosból jöttek? – Igen, onnan. Mondom: – Az én öcsém is ott volt népi táncos. – Kicsoda? Mondom: – Gúth Béla. Hát azt mondja, ők együtt voltak népi táncosok vele! A Bélával. Az öcsém az húsz éves volt, akkor tizenkilenc. Mondom: És akkor ti hova készültök? Hallom, hogy valami… Igen, azt mondja, ők mennek ki nyugatra. – És így nekivágtok? Hát minden nélkül, térképetek van? – Nincs, hát majd ott lesz valami. Hát vannak sokan, akik mennek át. Azt mondtam: – Idefigyeljetek! Én eléggé ismerem a határrészt meg tudok is oroszul, úgyhogy bármi történik, akkor mehetünk – nekem a személyazonossági az nálam volt, benne a pecsét, szovjet pecsét.” ’56-ban is végig nálam volt az, az igazolvány. Benn volt a szovjet pecsét. A szovjeteknek dolgozok! És akkor úgy mentünk, hogy Pápa, le Sopronba. K. Cs.: Ja, hogy nem is – egyből mentek is? G. Z.: Persze, hát ők útban voltak. K. Cs.: De hogy Zoli bácsinak nem volt dolga, azt mondta, hogy megy akkor velük azonnal? G. Z.: Persze. Hát mondtam akkor, hogy én lekísérlek benneteket a határra, átmegyünk, és akkor én már gyüvök vissza. Hát én nem akartam kimenni, csak ez a négy srác, hát ezek totál tönkremennek. K. Cs.: És egyébként miért mondta azt, hogy ismerte a határt, hát az osztrák határon járt valamikor? G. Z.: Hát én a szovjeteknél dolgoztam. K. Cs.: Hát Hajmáskéren, de az még… G. Z.: Hajmáskéren. Mindig ott voltak a táblák, ott minden megvolt, mert állandóan oktatták őket, és néha én is beültem, azt hallgatóztam, de semmi probléma nem volt avval, hogy én ott ülök. K. Cs.: Ja hogy arról tartottak oktatást, hogy hogy néz ki a határzár? G. Z.: Arról is! Meg hogy melyik helyen mi történik meg stb., ott elemezték ezeket a dolgokat. K. Cs.: Hogy megtanulta azt tulajdonképpen meg hallotta azt, hogy hogy néz ki egy határzár meg hogy..? G. Z.: Persze, hát le volt rajzolva, a vázlatok ott voltak, minden. Úgyhogy nekem ilyen szempontból volt előzetes konzultációm."