László Mikecz

Annyira ki voltunk éhezve, nem is annyira az ennivaló után hanem a vitaminok után, hogy az orosz őrszemélyzet ette a szőlőt, és engedték hogy az alattuk lévő leesett szőlőszemeket megegyük. Ezek ilyen megalázó dolgok voltak de mi örömmel ettük. De nem volt retorzió mert a civilek nem engedték. A viszonyok rosszak voltak, de itt már átvette az élelmezést az építőipari vállalat. Ugyanazt kaptuk mint a munkásaik. Itt már javult a helyzet. Amikor visszamentünk akkor voltak politikai foglalkozások, amolyan átnevelések. De kitolások, fizikai megerőltetések nem voltak. Felültettek a dombtetőre, jött egy keretlegény és felolvastak egy brosúrát, nem volt nagyon megerőltető mert ő sem értette mit beszél mi meg nem figyeltünk oda különösebben.

A munkaszolgálat az volt: hogy akkor kötelező volt a sorkatonaság. Na most a sorkatoságnál rájöttek hogy azokat a kulákfiúkat, meg amilyen én is vagyok, meg az arisztokratákat eleve nem hívták be. És akkor 1950-ban vagy 1949-ben rájöttek hogy ezekkel is kellene valamit csinálni. És akkor csak ezeket, tehát a kulákfiúkat, katonagyerekeket meg arisztokratákat behívtak ún. munkaszolgálatra. Tehát 1952. február 12-én engem is behívtak. Mi akkor nem tudtuk hogy van ilyen hogy munkaszolgálat. Az első munkaszolgálatosokat 1951 júliusában hívták be, az 1930-ban születetteket. Én 1931-ben születtem, tehát én a következő évben kerültem sorra. Úgy hívtak be bennünket hogy nem volt meghatározva, mikor van leszerelés. Gyakorlatilag határidő nélkül kivontak minket a forgalomból bennünket. Tulajdonképpen egy katonai internálás volt. Egy sorkatonát behívsz megmondják mikor lehet leszerelni. A mi leszerelésünk akkor vált véglegessé amikor az első Nagy Imre kormány jött, akkor felszabadítottak bennünket.