Aztán végül elhatároztuk, hogy elmegyünk, hogy Ausztriába menekülünk. 1956. november végén indultunk el a szabadság felé vezető úton, először gyalogosan Leányfalutól Tahiig, majd menyasszonyi szekéren Visegrádra; Visegrádról Esztergomba, ahol a Ferences Gimnáziumban aludtunk, ők adtak menedéket. És végül eljutottunk Ausztriába.
Ausztriában az Egyesült Államok, Kanada és Ausztrália felé nyújtottunk be bevándorlási papírokat. Nagyon meglepődtem, hogy édesapám nem mondta, hogy menjünk Franciaországba. 2-3 évig szolgált Párizsban a magyar nagykövetségen fiatal hivatalnokként, és abszolút imádta és szerette Párizst. De apám helyesbített engem és rámutatott, hogy bevándorlónak lenni Párizsban más, mint diplomatának lenni. Franciaországban lehetsz bevándorló, de az unokáid is bevándorlók lesznek, soha nem fognak integrálódni a francia társadalomba. Visszatekintve azt hiszem, talán tévedett, a dolgok másként működtek, végülis egy 1956-os bevándorló, Sarkozy fia lett Franciaország elnöke. De apám úgy érezte, hogy az angolszász országok azok amelyek valóban számítottak a bevándorlókra. Szívesen fogadták a bevándorlókat, és segítettek nekik. Beadtuk a papírjainkat e három ország felé (USA, Kanada, Ausztrália); az Egyesült Államok engedélye érkezett meg elsőként, így jutottunk el végül Amerikába.
Dédapám 1953 decemberében halt meg. Élénken emlékszem a temetésére. Holttestét a Vamossy-kúria hosszú étkezőasztalába fektették le. A holttestet levitték a Dunába, és komppal vitték át Pócsmegyerre. Mögötte haladt Ravasz László püspök és Puszta Sándor tiszteletes is. A probléma az volt, hogy Ravasz püspök házi őrizetben volt, nem szabadott volna az otthona körüli egy kilométeres kört elhagynia. Pár nappal azelőtt felhívta a helyi rendőrt, akire a bibliaórákról emlékezett, és azt mondta neki: figyelj, ismerem a szabályokat, tudom, hogy mindennap ellenőrizned kell. Elárulom neked, hogy holnap eltemetem gyerekkori barátomat a pócsmegyeri temetőben, több kilométerre az otthonomtól. A rendőr erre azt válaszolta: nekem meg nagyon fontos megbeszélésem van Szentendrén, egy oktatásra kell mennem, így holnap nem tudom Önt ellenőrizni. Így volt elrendezve, hogy Ravasz püspök el tudott jönni és eltemette nagyapámat.
A malenkij robotról lassan kiderült, hogy hosszú ideig orosz fogolytáborokat jelent. Emlékszem, apámat a budapesti Szent Imre-szobor melletti téren fogták el, és a katonák bekísérték az egyik régimódi bérházba, ott gyűjtöttek össze annyi embert, hogy majd útnak indítsák őket, ki tudja pontosan hová. Apám a környéken nőtt fel és nagyon jól ismerte a házat, tudta, hogy az épületnek van egy könnyen átmászható a hátsó fala. És amikor az orosz katonák kimentek egy katonai temetésre - ezt a magas rangú katonatisztet a Szent Imre szobor mellett temették el -, édesapám megragadta az alkalmat, és több társával együtt átmászták a falon, megszöktek és hazajöttek.
Vámossy Mikecz Károly 1941-ben született Budapesten. Apai és anyai ágon is értelmiségi családból származott: tanárok és diplomaták voltak a felmenői között. Így a kommunista hatalomátvételután osztályellenségként kellett élniük: Károly nehezen tudott gimnáziumba jutni, apja éjszakai portásként dolgozott, nagyszüleit kitelepítették. Végül 1956-ban apjával együtt emigrált: az USA-ban kezdett új életet, ahol családot alapított. Jelenleg New York államban él, két gyereke (és több unokája) van.
