The following text is not a historical study. It is a retelling of the witness’s life story based on the memories recorded in the interview. The story was processed by external collaborators of the Memory of Nations. In some cases, the short biography draws on documents made available by the Security Forces Archives, State District Archives, National Archives, or other institutions. These are used merely to complement the witness’s testimony. The referenced pages of such files are saved in the Documents section.

If you have objections or additions to the text, please contact the chief editor of the Memory of Nations. (michal.smid@ustrcr.cz)

Dénes Stromszky (* 1933)

• 1933-ban született

• 1951-ben, az érettségi napján kitelepítve Dél-Magyarországra, lakásukat elveszik

• a helyiekkel jó, kiegyensúlyott viszony

• 1953 után a kitelepítés véget ér, de Dénes a közelben marad, mert ott szerzett munkát

• miután Pestre kerültek, lassan látszott, hogy nehezen tudnak az életben előrelépni múltjuk miatt

• Dénes végül disszidált feleségével, Zsuzsával együtt, és Münchenben kezdtek új életet.

1951-ben Magyarországon döntés született arról, hogy a „nemkívánatos” családokat – egykori közép- és felső-középosztálybelieket és családtagjaikat – kitelepítik a magyar fővárosból, elsősorban kelet-magyarországi falvakba, tanyákra. Így az akkor még csak 18 éves Stromszky Dénesnek követnie kellett családját, amelynek tagjai a második világháború előtt a Siemens és IBUSZ vezető tisztségviselői voltak. Dénes a budapesti kitelepítések egyik tanújaként beszélt visszaemlékezéseiről.

 

A kitelepítések jogi háttere, és annak hiánya.

Budapesten 1951. május 21-én kezdődtek az úgynevezett kitelepítések. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyek ingatlanjait elkobozták, és hivatalosan kijelölt „kényszerlakóhelyre” (tanyákra, falvakra) költöztették őket, ahol mezőgazdasági munkát kellett végezniük. Ezek az áthelyezések az 1948-as kommunista hatalomátvétel „élesedő osztályharc” elméletének alkalmazásának tekinthetők. A budapesti kényszerköltöztetések ideális megoldásnak tűntek a háború előtti örökölt társadalmi struktúrák és személyi hálók szétzúzására, miközben két másik – állampárti szempontból vonzó – mellékhatása is volt. Először is, az áttelepítések büntethetik a földbirtokos parasztokat is (bevett kifejezés szerint: kulákokat), hiszen a budapesti középosztály és a háború előtti nómenklatúra maradványait kellett otthonukba beengedni, ami testi, lelki és anyagi terhet jelentett számukra. Másodszor, az elkobzott lakásokat fel tudták ajánlani az új nómenklatúrának, egyedülálló anyagi ösztönzésként a „sztahanovisták” és mindazok számára, akik nyíltan lojálisak voltak az állampárthoz.

Összefoglalva, az áthelyezések hátterében különböző okok álltak: büntetés, kényszerű társadalmi változások, jutalmazás és szociálpolitikai intézkedések. A család költöztetésének konkrét okától függetlenül nemcsak az illetőnek, hanem az egész családnak kellett azt elszenvednie, mint a kollektív büntetés speciális formáját.

Az áthelyezéseket később „illegálisnak” nyilvánították nemcsak az intézkedések kollektív jellege miatt, hanem a jogszabályi háttér kidolgozatlansága miatt is. Az intézkedést ugyanis a „gyanús személyek” budapesti kitelepítéséről szóló, 1939-ben aláírt háború előtti rendeletekre hivatkozva hajtották végre, de abban sem volt szó a családtagok kitelepítéséről, vagy ingatlanjaik elkobzásáról.

Az ellenséglistára nagyon könnyű volt felkerüln: ott voltak az arisztokraták, az iparosok, a kispolgárok, a kulákok, a közép- és gazdag parasztok, a középparasztok, a gyanús értelmiségiek, a „klerikális reakció” képviselői, a trockisták és titósták, kozmopoliták és nacionalisták, a munkásosztályt eláruló „álfasiszta” szociáldemokraták stb.

Stromszkyékat mint vezető „kapitalistákat” telepítették ki: Stromszky Dénes édesapja (Stromszky Dénes) az IBUSZ magyar utazási iroda ügyvezetője volt, nagyapja pedig a Siemens-Schuckert elnökeként dolgozott. Ez adta az alapot a budapesti kényszerköltöztetéshez; A 18 éves Dénes nagypapát és apát a család többi tagját is követnie kellett, mivel hivatalosan ugyanabba a budapesti lakásba voltak bejelentve.

 

Stromszky Dénes családjának költözése

A Stromszky család korábbi gazdagsága ellenére a család 1951-re elvesztette korábbi jövedelmi és társadalmi helyzetét. A háború előtti középosztály háború utáni elszegényedése nem volt ritkaság Budapesten, és a kommunista hatalomátvételtől függetlenül is megtörténhetett, hiszen a stabil városi életkörnyezet alapjai, az ellátási láncok és a munkahelyek széthullottak, megszűntek a háború alatt. A lakás egyébként megmaradt utolsó vagyontárgynak, amit a kitelepítések során elkoboztak.

Amint azt Stromszky Dénes az interjúban elmeséli, a család egy napot kapott, hogy felkészüljenek, és minden holmit (bútort, egyebeket) összepakoljanak, amit magukkal hoztak. Az Állami Védelmi Hatóság (ÁVH) nyilatkozatát akkor adták át, amikor Dénes (18 éves) a kertben ült, és az érettségire készült. Mivel Dénes látta, hogy másnap el kell hagynia Budapestet, a középiskolába rohant, és kérte a tanárokat a korai, soron kívüli érettségi letételére. Ez sikerült is – és másnap a család már kora reggel, az ÁVH szoros irányítása alatt csomagolni és utazni kényszerült.

 

Elszegényedés Kőrösladányban

A Stromszky családot az Alföld egyik „nagyfalujába” telepítették, Kőrösladányra, ahol Stromszkyék ettől kezdve kénytelenek voltak élni. Tilos volt elhagyni a települést. A család kétségbeesett kilátásait nehezítette, hogy a kommunista rendszer eltörölte vagy csökkentette a nyugdíjakat, így rendszeres fizetés és munka nélkül maradtak. Az egyetlen lehetőség a mezőgazdasági feladatok átvétele volt, amelyeket egyébként Dénes meglehetős lelkesedéssel végzett. A többi költöztetetthez hasonlóan ő is „új készségeket” tanult – az interjúban részletezi, hogyan kell kapálni a sárgarépát.

Nem a munka, hanem a jövedelemhiány, a külvilágról való tájékozatlanság és a „vidéki bebörtönzés” voltak azok a körülmények, amelyek kétségbeejtővé tették helyzetüket.

 

Együttélés a helyiekkel és az áttelepültek között

A többi kitelepítetthez hasonlóan egy kulák (birtokos paraszt) családot is megbüntettek azzal, hogy a Stromszky-családdal meg kellett osztani a lakásukat. A visszaemlékezésből kiderül, a városi középosztály és a kulák mindennapi együttélése gördülékeny volt: a helyiek igyekeztek segíteni az otthonuk hátsó udvarában élő városi idegeneken. Közben a kitelepítettek is kapcsolatba kerültek egymással: a fiatal Dénes egy másik volt budapesti család lányába szeretett bele, sőt, össze is házasodtak.

Végül az áthelyezéseket 1953-ban megszüntették; Stromszkyék közelebb kerülhettek a fővároshoz, de megtiltották, hogy visszaköltözzenek a városba.

Az új kommunista rezsimben 1953 után is rendszeresen nehézségeket szenvedtek el az áttelepített személyek, mivel „osztályellenségnek” titulálták őket. Nem volt igazi karrierjük, életkörülményeiket egyfajta bizonytalanság övezte. Ezért sokan a kivándorlás mellett döntöttek, mint Stromszky Dénes és felesége 1968-ban. Ezt követően Münchenben telepedtek le, és ott kezdtek új életet.

 

A kitelepítések kutatása, és ezek tanúságai

Ami a politikai jóvátételt illeti, az Országgyűlés 2012. március 13-án, a kommunista diktatúra által elkövetett tömeges kitelepítések hatvanadik évfordulója alkalmából határozatot fogadott el az át- és kitelepítésekről szóló megemlékezésről.

Ami a téma alapos feltárását illeti, az akadémiai kutatási eredmények a „színfalak mögötti” tárgyalásokat egyre részletesebben tudta feltárni a hivatalos dokumentációk alapján. Érdekes részlet például, hogy a dokumentumok a „nemkívánatos elemek” nevének korábbi – már eltörölt – előtagjait használták: grófok, bárók, horthysta tisztek áttelepítéséről beszélve. Erről, a korábbi előnevek, titulusok kitelepítéskori használatáról Dénes is hírt ad az interjúban. A kutatások feltárták a „politikai” és „gazdasági” ellenségek arányát is, kimutatva, hogy az áttelepült elemek jelentős része nem a háború előtti rendszerben volt politikailag elkötelezett, hanem kapitalistaként működött: gyártulajdonosként, bankárként, gyárvezetőként, nagykereskedőként, földbirtokosként.

Az is jól látható, hogy a kitelepítettek lakásait milyen társadalmi csoportok kapták meg:

a) munkások, főként sztahanovisták vagy nagycsaládos ipari munkások;

b) kommunista katonatisztek;

c) politikai tisztségviselők és állami vállalatok vezetői.

Az 1980-as években az kitelepítés témája még a tudományos életben is tabunak számított. Ettől kezdve megjelentek az első kutatási dolgozatok, és az első tanúk is összeállították beszámolóikat. Az egész téma azonban csak az utóbbi években került az akadémiai és a közbeszéd reflektorfényébe, így viszonylag friss témáról van szó, amely új betekintést ígér a kommunizmus első évtizedébe.