Ferenc Schlaffer (* 1950)

Interjúadó: Schlaffer Ferenc

Születési éve: 1950

Az interjúkészítés helye és ideje: Szombathely, 2013. július 14.

Interjúkészítő: Kovács Csaba

Terjedelem: 1:29:02

 

K. Cs.: Először is köszönöm, hogy interjút ad. Bemutatkozna röviden, hogy hogy hívják!

S. F.: Ferenc Schlaffer. A születési évem 1950. 10. hó 19.

K. Cs.: Hol született?

S. F.: Pornóapáti.

K. Cs.: Mesélne röviden a családjáról! Tehát édesanyját, édesapját hogy hívták, mivel foglalkoztak?

S. F.: Édesapám Schlaffer János, édesanyám Éder Anna.

K. Cs.: Mivel foglalkoztak?

S. F.: Mezőgazdasági foglakozással volt.

K. Cs.: Földjük volt?

S. F.: Földünk, igen.

K. Cs.: Állatuk is?

S. F.: Állatunk is. Voltak tehenek, baromfi…

K. Cs.: Mekkora földjük volt?

S. F.: …disznó. Hát, hogyan mondjam? Két-három tehenünk volt, meg disznót tartottunk mindig. Meg hát, ami a faluba való: tyúk, kacsa. Mindenféle állattal foglalkoztunk. Saját felhasználásunkra, ugye.

K. Cs.: Akkor ebből élt a család?

S. F.: Ebből élt a család, igen. Mezőgazdaság és akkor…

G. E.: Meg az apukád dolgozott.

S. F.: Apukám, apám még utána dolgozott az erdőgazdaságnál, az erdőgazdaságnál.

K. Cs.: Mármint mi után? Művelték a földet és közben dolgozott?

S. F.: A földművelés után ő az erdőgazdaságnál is dolgozott, ottan Pornón és később Kőszegen. Hát… Ott volt alkalmazva. Már az erdőgazdaságnál.

K. Cs.: De ’50-re már elvették a földjüket, nem?

S. F.: A földünket akkor még nem vették el. Nekünk csak a házunkat vették el… mikor volt az …’48-ban, azt hiszem, akkor vették el a házunkat. Államosították, és külföldi, csehszlovák állampolgárok jöttek a helyébe.

K. Cs.: De miért vették el, olyan nagy házuk volt?

S. F.: Nem volt nekünk nagy házunk. Egy normális falusi ház volt, de úgy döntöttek, hogy a miénk esik rá, hogy valakinek odaadják. És azt a házat, most nem tudom pontosan, huszonnégy vagy negyvennyolc órán belül el kellett hagynunk, családostul. Akkor még csak a nővérem született meg, meg azt hiszem, a bátyám már megvolt. Az ő születése megvolt már.

K. Cs.: És utána hova költöztek, ott a falun belül?

S. F.: A faluban kaptunk egy rokontól egy kis, zsúpos házat, és abban húzódtunk meg. Ugyanúgy tovább mezőgazdasággal foglakozott apám meg az erdőgazdaságban dolgozott kint. Ahogy volt mindig a faluban munka… Utána beteges lett, ugye. Következett már ’56, de…

K. Cs.: Valami történt?

S. F.: Apám úgy döntött, hogy nem megy el.

K. Cs.: El akart menni? El akart menni a családja?

S. F.: Hát ’56-ban, ezek után, hogy mindent elvettek, ugye.

K. Cs.: Gondolkodtak a szülei, hogy elmennek, mikor nyitva volt a határ?

S. F.: Gondolkodtak rajta, csak beteg volt az apám, tüdőbeteg.

S. F.: Azért nem hagyta el az országot, mert félt, hogy a családját nem tudja fönntartani.

K. Cs.: Az édesapja német származású volt a neve alapján…

S. F.: Az édesapám német származású volt.

K. Cs.: A háború végén nem akarták kitelepíteni őket?

S. F.: Tessék?

K. Cs.: A háború végén, a háború után nem akarták kitelepíteni a családot?

S. F.: A háború után nem, akkor már úgyis mindegy volt.

K. Cs.: Csak mert ’46–47-ben telepítettek ki rengeteg németet, ugye.

S. F.: Hát az az időszak volt, akkor volksdeutsch-nak mondták az embereket ha német nyelvű, és akkor kitelepítették őket. Úgy volt, hogy volksdeutsch-nak hívták azt a kitelepítést, és hát abba mi is beleestünk.

K. Cs.: Hogy menekült meg ettől az édesapja?

S. F.: Hát…

S. F.: Csak a halálával.

K. Cs.: De..?

S. F.: Hát mikor meghalt, addig fájt neki ugyanúgy.

K. Cs.: Rákerült egy listára, hogy kitelepítik majd?

S. F.: Rákerültünk egy listára a ház végett, de a kitelepítésről utána nem volt szó, mert, ugye, maradtunk tovább a faluban. Így növekedett a család is, méghozzá akkor születtem én, utána később. Utána jött még a húgom születése. És végeredményben így maradtunk tovább. Akkor a későbbi években volt még egy ismerősünk Amerikából itthon, akkor Amerikába ki akartunk vándorolni, de nem tudtunk.

K. Cs.: Ez mikor, ez is az ’50-es években volt?

S. F.: Nem, ez már később, ez már ’60…, még tovább, ’63-ban vagy ilyesmiben volt. Akkor nem sikerült a kivándorlásunk, már minden engedélyünk megvolt, de apámnak a testvére nem írta alá.

K. Cs.: Neki miért kellett volna aláírnia ezt a papírt?

S. F.: Mert Amerikában élt apámnak a testvére már, a nővére.

K. Cs.: Ilyen befogadó-nyilatkozat volt?

S. F.: Ilyen befogadó izét. Nem írta alá, és akkor így nem tudtunk kivándorolni, ugye.

K. Cs.: Mielőtt még arról beszélnénk részletesen, hogy el akartak menni, az édesapjának említette a betegségét, ő él még?

S. F.: Nem.

G. E.: Nem.

K. Cs.: Mikor halt meg?

S. F.: Ez most egy jó kérdés.

K. Cs.: A ’60-as években még? ’70-es?

S. F.: Nem. Tehát azt nem tudnám pontosan most megmondani, hogy mikor volt.

A ’70-es évek után.

K. Cs.: De akkor még megérte azt, hogy Ön elment?

S. F.: Persze. Természetesen megérte.

K. Cs.: A földjüket akkor nem kellett bevinni a téeszbe?

S. F.: Hát a földünket be kellett vinni a téeszbe, mint minden magyar állampolgárnak akkoriban. Kényszerítették az embereket, hogy bevigyék, beadják az állattartományuktól kezdve mindent, úgyhogy… A tyúkon kívül nem maradt sok.

K. Cs.: És miből éltek utána? Alkalmazott lett az édesapja?

S. F.: Az apám dolgozott az erdőgazdaságban tovább, ott volt alkalmazva. Amikor az apám nem akarta odaadni a földet meg hát mindent, ugye, mert már úgyis mindent elveszített előtte, akkor kényszerítve lett.

K. Cs.: Bántalmazták talán?

S. F.: Bántalmazni nem, csak megmondták neki, hogy akkor már holnap nem köll neki dolgozni menni.

K. Cs.: És az édesanyja, ő..?

G. E.: A téeszben dolgozott.

S. F.: Édesanyám a téeszben dolgozott. Az is beteges volt. Aztán közben ki kellett segítenünk, a gyerekeknek, hogy elmenjünk a téeszbe dolgozni, hogy annyi pontot össze tudjunk szerezni, hogy legalább háztájit kapjunk. Amikor még volt… a saját földünkön, hogy kapjunk egy darabot, hogy valamit tudjunk magunknak megművelni.

K. Cs.: Önök kisgyerekként jártak segíteni az édesanyjuknak?

S. F.: Persze, muszáj volt, mert ha édesanyám nem tudott menni, mert beteg volt, akkor nekünk köllött menni, hogy pontokat szerezzünk. Takarmány betakarítása meg ilyesmikre, meg kapálásra, meg mindenféle munkákat el kellett végezni. Akkor iskola után mentünk délután dolgozni a kolhozba, a téeszbe, hogy legalább annyi legyen, hogy azt ott megkapjuk, a háztájit.

K. Cs.: Merthogy adott munkaegységet kellett teljesíteni.

S. F.: Adott munkaegységnek meg kellett lenni, hogy kapjon az ember háztájit, ugye.

K. Cs.: Az édesapjáról már kérdeztem, hogy meddig élt, az édesanyja, ő mikor halt meg?

S. F.: Anyám mikor halt meg?

K. Cs.: Ő már ’90 után?

G. E.: ’90 után volt, ’90 elején, ’90-es évek elején.

S. F.: ’91-ben, azt hiszem. Szóval ’91-ben. A körül, igen. ’91–92, valahogy így. Igen.

K. Cs.: Azt akartam kérdezni, hogy így a család, a nagyszülők meg az ősök, azok mind Pornóapátin laktak?

S. F.: Mind Pornón. Pornóapátiban volt a nagynéném, a nagyanyám.

K. Cs.: Rokonok is laknak még ott?

S. F.: Az összes rokonuk ott van, meg még van rokonunk Ausztriában, Amerikában is. Szétszórtan vagyunk egy kicsit.

K. Cs.: A testvérei laknak talán ott meg a..?

S. F.: A testvéreim mind ott laknak Pornóapátiban, a bátyámon kívül. A többiek meghaltak már.

K. Cs.: Azért kérdeztem a családot, mert a neve alapján is észre lehet venni, hogy német származású. Önök, a szülei beszéltek németül?

S. F.: Csak németül beszéltünk a faluban. Amikor én iskolába kezdtem járni, nem tudtam magyarul.

G. E.: Régen, a háború előtt…

S. F.: Akkor kellett megtanulni, akkor tanultam én meg csak az iskolában egyáltalán magyarul, magyar nyelven beszélni. Az első osztályban meg is buktattak magyarból, másból jó voltam, de magyarból nem. Sajnos az egész életemet az is elkísérte, hogy a nyugdíjkorra is még egy évvel többet kellett, mert…

G. E.: A magyar miatt.

S. F.: Mert hiányzott az időm.

K. Cs.: Az osztálytársai többsége is így volt, ez egy német falu volt?

S. F.: Német falu volt, de nem mindenkinek volt az a nyelvi, hogyan mondjam, nehézsége, hogy a magyar nyelvre át tudja fordítani a nyelvét. Javarésze…

G. E.: Németajkú volt.

S. F.: Németanyanyelvű az egész község ottan. Az még mindig, végeredményben... hogyan mondjam …a határőrségen kívül. Hát alig tudtunk magyarul mondjuk úgy az egész faluban.

K. Cs.: De otthon is németül beszéltek?

S. F.: Otthon is németül beszéltünk, ja. Úgyhogy… Nem is volt magyar nyelvű…

K. Cs.: Könyvük vagy ilyesmi?

S. F.: Nem hogy könyvünk, hanem hogy magyar nyelvet beszélt volna a faluban valaki. Mindenki németül beszélt.

K. Cs.: De a szülei, amikor dolgoztak, akkor nekik kellett tudni magyarul?

S. F.: Annyit, amennyit tudtak. Nem azt mondom, hogy nem, mert azért tanulták ők is a magyar nyelvet akkor is. Csak hát fordított rendszerben volt az egész, ugye. Akkor egy–két óra magyar volt, a többi német volt, ugye? Német nyelven volt oktatva az iskolában is meg mindenhol.

K. Cs.: A szülei később azért már jobban megtanultak magyarul, így a ‘60-as, ‘70-es években?

S. F.: Rá voltak kényszerítve azok, hogy magyar nyelvet tanuljanak. Mindenkinek másként esik a nyelvnek..., a kifejezések a nyelveknél, ugye? Nem mindenki tudja pörgetni a nyelvét azon a nyelven, amelyiken akar beszélni.

K. Cs.: A szülei egyébként mikor születtek, a ‘20-as években?

S. F.: Apám ‘18-ban született, nem... ‘22 meg ‘18, azt hiszem.

K. Cs.: Az édesapja harcolt az világháborúban?

S. F.: Igen, volt hét évig fogságban Oroszországban. Harcolt, mert muszáj volt neki. Kötelesség.

K. Cs.: A keleti fronon volt, orosz fronton?

S. F.: Orosz fogságban volt, igen. Akkor hét év hazajött, és akkor...

K. Cs.: Mikor jött haza? ‘52–3?

S. F.: Nem, előbb...

K. Cs.: ‘48–9?

S. F.: ‘46 vagy ilyesmi, ‘47-ben. (Az interjúalany utólagos pontosítása: Az édesapja 1946. IV. 2-tól 1947. VII. 2-ig volt hadifogságban.) Aztán utána nemsokára el is vették a házunkat. Úgyhogy... Pont abban az időszakban, egy kicsit itthon volt egy évet vagy valamit és közben már a házunkat elvették.

K. Cs.: Mesélt arról, mit csinált ott kint? Dolgoztatták vagy csak táborban volt?

S. F.: Dolgoztatták, persze. Lágerekben voltak ők is, reggeltől estig dolgoztak.

K. Cs.: Merrefelé volt, arról mesélt valamit?

S. F.: Azt nem tudom.

G. E.: Nem a gulágon?

S. F.: Valahol a gulágon.

K. Cs.: Szibériában volt vagy európai részen?

S. F.: Azt nem is tudom annyira.

K. Cs.: Nem kérdezték vagy nem mesélt az édesapja?

S. F.: Hát úgy egyszer-egyszer. Nem emlékezek vissza, hogy mi hogyan volt nála. Csak tudom, hogy hét év után jött haza, mert ‘45-ben született az Anna.

K. Cs.: Ő a legidősebb testvére?

S. F.: Ő a legidősebb testérem. Pornóapátiban él most is, meg akkor, meg egész életét ott töltötte mint mindegyik. Hogy mikor volt meg hol lágerben, Oroszországban fogságban, azt nem tudnám megmondani. A nővérem lehet, hogy meg tudja mondani, én nem tudom.

K. Cs.: De ha hazajött, a nővére akkor hogy született ‘45-ben?

S. F.: Tessék, hogy?

K. Cs.: A nővére hogy születhetett ‘45-ben? Akkor még nem volt itthon az édesapjuk.

S. F.: Volt itthon egy ideig, és akkor megint vissza kellett neki menni a frontra. Akkor született meg a nővérem.

K. Cs.: Nem hadifogságban volt hét évig? Hanem katona volt annyi ideig?

S. F.: Volt hét évig, ja. Hét évig volt fogságban.

K. Cs.: Akkor gondolom, ‘44 körül, ‘44-ben esett fogságba, és akkor...

G. E.: Gondolom én is, mert máskülönben nem...

K. Cs.: ...de akkor nem jöhetett haza a ‘40-es években még, hanem ‘50 körül, maximum ‘51–2.

S. F.: Nem, nem. ‘48-ban született a bátyám. De nem, ezt nem tudnám most megmondani.

K. Cs.: Jó-jó, tehát volt katona, volt fogságban is. Értem, értem.

S. F.: Volt fogságban.

K. Cs.: Az édesanyja akkor egyedül nevelte Önöket addig?

S. F.: Igen, egyedül nevelt bennünket addig.

K. Cs.: Ő művelte egyedül a földet addig vagy segítettek neki?

S. F.: Akkoriban még élt a nagypapám, a nagymamámra nem is emlékszek én vissza úgy. Akkor még a nagypapám, apámnak az édesapja is élt. Ővele közösen laktunk.

K. Cs.: Tehát a nagyszülőkkel laktak együtt, egy házban.

S. F.: Ez mindig úgy volt a faluban, hogy a nagyszülőkkel az egyik gyerek maradt, együtt éltek, ugye. Aki megmaradt a háznál, az tartotta el akkoriban a szülőket. Az ilyen testvérek közötti megosztás volt mindig. Aki otthon marad a háznál annak a joga, kötelessége a szülőket eltartani.

K. Cs.: Erről így, a ‘40-es évekről az a kérdés jutott eszembe, hogy beszéltünk röviden arról, hogy kitelepítettek nagyon sok németet, népi németeket...

S. F.: Volksdeutschok, igen.

K. Cs.: ...volksdeutschokat, mert ők népi németek voltak. Nem jutott eszébe a szüleinek, nagyszüleinek, hogy elmenjenek Németországba ekkor önként, mert sokan elmentek?

S. F.: Nemhogy eszükbe jutott, hanem...

K. Cs.: Nem akartak?

S. F.: Hanem nem akartak elmenni.

K. Cs.: Csak arra gondoltam, hogy sokan elmentek mikor vonult vissza a német meg a magyar hadsereg nyugat felé már, a végén már a nyilas hadsereg, akkor sokan mentek utánuk. Volt, aki egészen Németországig, a visszavonuló német hadsereggel.

S. F.: Hát a szüleim, igaz, hogy mindegyiknek osztrák anyakönyvi kivonata volt, nem is volt Magyarországon itt az anyakönyvi kivonatuk, hanem kint, Ausztriából kellett nekik az anyakönyvi kivonatot is megszerezni... Akkoriban, ugye, az akkor Deutsch Schützenben volt kint, ugye, az anyakönyvezetés. Úgyhogy nem is voltak Magyarországon anyakönyvezve. Csak a későbbi időben lett áttelepítve az anyakönyvezési rendszer is osztrák területről magyar területre, ugye. A falu kétszer volt visszacsatolásban, osztrák és magyar visszacsatolásban. Van egy emlékmű is ottan felállítva Pornóapátiban.

K. Cs.: Értem. Azt mondta, hogy az édesapja gondolkodott azon, hogy ‘56-ban, amikor azért még volt lehetőség...

S. F.: Persze hogy gondolkodott azon, mert olyan beteges volt akkoriban. Az az időszak... A nyomor belevitte a tüdőbetegségbe és akkor, meg hát a fogságtól is megromlott minden.

K. Cs.: Rosszul éltek?

S. F.: Nem éltünk rosszul. Mint egy szegény család. Na, mondjuk úgy. Volt azért enni, de nem volt az mint a nagy birtokosoknál, hogy azt eszek, amit akarok.

K. Cs.: De amikor még megvolt a saját művelésükben a föld, akkor jobban éltek talán?

S. F.: Hát persze hogy jobban éltünk! Akkor ott volt a Rákosi idő meg minden, akkor jöttek, elvették a disznókat meg lefoglalták a disznókat. Nem tudtál, nem volt szabad levágnod a disznót, meg semmit. Úgy kellett feketén levágnunk éjszaka, hogy legyen valamit ennünk. Mikor anyám bejött a városba, hogy vesz kenyeret vagy ilyesmit, mert gabonát, mindent le kellett adnunk. Csak egy százalék maradt meg nekünk, amit megengedtek. És akkor a kenyérrel akart hazamenni, akkor jött a csendőr és azt mondta, hogy: Lefelé a kenyérrel! Nem kapsz kenyeret, mert te falusi vagy.” Úgyhogy mindenfélét meg kellett próbálni, hogy túl tudjunk élni.

K. Cs.: Azért piszkálták, bántották Önöket, hogy német származásúak voltak?

S. F.: Nem bántott bennünket úgy senki, úgy piszkálni meg, mit tudom én. Az egész falu német nyelvű volt. Csakhát azzal, hogy pont ránk esett a választás, hogy a mi házunk menjen idegen kezekbe.

K. Cs.: És akkor a sajátjuk lett ez a ház, ahova átköltöztek? Megvették talán?

S. F.: Hát az úgy volt, hogy valaki ‘56-ban disszidált Pornóapátiról. Pornói lakos volt, és disszidált Ausztriába ‘56-ban, és akkor az állam lefoglalta a tulajdonát, mert disszidált, és akkor az államé lett. Aztán az államtól nekünk újra vissza kellett venni azt a házat, amit az állam lefoglalt attól a magyartól, menekülttől akkoriban.

K. Cs.: Az államtól önök akkor megvették a házát ennek a..?

S. F.: Nekünk az államtól kellett megvenni a házat, nem a tulajdonostól, hanem az államtól. Így lett saját házuk.

S. F.: Így lett utána saját házunk, az ami most már nem áll, mert helyette a testvéreim építettek egy új házat rá és...

K. Cs.: Lebontották ezt.

S. F.: Lebontották, és új házat építettek.

K. Cs.: Arról kérdeztem, hogy hogy éltek és mondta, hogy tulajdonképpen nem éltek túl jól, de megtudtak élni.

S. F.: Megtudtunk élni.

K. Cs.: ‘56-ban ez így mennyi ideig volt? Ön hallotta, hogy beszélnek a szülei arról, hogy el akarnak menni?

S. F.: Úgy nem lehetett beszélni, mert akkor már nem is lettél volna otthon.

K. Cs.: De honnét tudja ezt, utólag mesélték?

S. F.: Persze, hogy szándékuk volt, csak apám akkor, a betegsége végett nem indultunk el.

K. Cs.: Talán a faluból mentek el akkor?

S. F.: Hát hogyne! A faluból sokan mentek el. Vissza is tértek belőlük, de hát a java része mind kintmaradt külföldön, Ausztriában vagy mentek tovább Amerikába. Úgyhogy további vándorlásokat csináltak. Persze hogy tudjuk. Már össze volt pakolva a kocsi is, meg minden, csakhát nem indult útnak ugye mégse.

K. Cs.: Iskolába itt járt, gondolom, Pornóapátin?

S. F.: Iskolába Pornóapátiban jártam és Felsőcsatárra.

K. Cs.: Felsőcsatárban, ott a felsőtagozat volt akkor?

S. F.: Felsőtagozat volt akkor, ja. Négy tagozatot, az alsótagozatot Pornóapátiban csináltam meg, jobban mondva énnekem öt volt, mert ismételni kellett az első évfolyamot.

K. Cs.: Igen, azt mondta, hogy magyarból megbukott.

S. F.: Megbuktam, és akkor újra kellett mennem az első osztályba.

K. Cs.: Hányadikra tanult meg jól magyarul?

S. F.: Hát, ha úgy veszem, akkor még manapság se tudok rendesen. Vannak még zűrzavarok, a nyelvem még most se pörög, ahogy kellene. Attól függ, hogy hogyan vagyok fejben.

K. Cs.: De németül jobban beszél?

S. F.: Hú, talán könnyebben pörög a nyelvem.

K. Cs.: A középiskolát még itt végezte Magyarországon? Az általános iskola után szakmát tanult?

S. F.: Az általános iskola után szakmunkás iskolába mentem, és akkor tetőfedő szakmát tanultam, amit nyugdíjas koromig végeztem.

K. Cs.: Hol tanulta a tetőfedést?

S. F.: Szombathelyen tanultam, a 405-ös Iparitanuló Iskolában.

K. Cs.: Ekkor, tehát a szüleinek volt annyi pénze, hogy iskoláztassák?

S. F.: Ez már a későbbi időkben volt. Az már a ‘60-as években volt, amikor az iskolába jártam.

K. Cs.: Ekkor valamennyire összeszedte magát a család anyagilag?

S. F.: Anyagilag összeszedtük magunkat úgy, hogy sokat spóroltunk, de azért voltak időszakok, amikor édesapámnak haza kellett jönni Kőszegről is, hozni egy kis, hogy is mondjam, a bérét hazahozni, hogy tudjunk kenyeret venni.

K. Cs.: Az édesapja nem járt haza minden nap, hanem hetente csak?

S. F.: Hetente járt haza. Ha ott messzebb voltak, hát attól függ, hogy hol voltak az erdőgazdasági munkavégzések, hogy hol folytak.

K. Cs.: Fát termeltek ki vagy ültettek?

S. F.: Nem, ő volt fakitermelésnél is, de azt inkább Pornóapátiban csinálta, ő az útkarbantartásnál voltak az izék, a waldwirtschaft, az erdőgazdasági utakon, ugye. Például a Kőszegi-hegy felé fel az utat, az Írottkő felé, amit csináltak, ami határövezetben volt. Ezeket építették ők.

K. Cs.: Az édesanyja meg akkor végig a téeszben volt?

S. F.: Édesanyám végig a téeszben volt. Dolgozni nemigen tudott, dehát más lehetősége nem volt neki.

K. Cs.: Miért a tetőfedést taulta egyébként?

S. F.: Tessék?

K. Cs.: Miért tetőfedőnek tanult?

S. F.: Villanyszerelő szerettem volna lenni. Meg is lett volna majdnem az állásom ahhoz, hogy tudjam tanulni a szakmát, de közben jött egy érettségizett gyerek és akkor én kiestem onnan. Akkor így más nem maradt hátra, mint egy másik szakmát, amit ajánlottak, hogy az legyen a szakmám utána. És akkor...

K. Cs.: Az iskolában ajánlottak másik szakmát?

S. F.: Ja, ja. Aztán így lettem tetőfedő.

K. Cs.: És akkor ‘60... ez hároméves volt, ‘63-ban?

S. F.: Kétéves volt az iskola akkoriban, mert azért a szakmát meg kellett tanulnunk, akárhogy is vesszük. Jobban, mint a maiaknak, mert nekünk volt, egy héten egyszer vagy kétszer voltunk iskolában és a többit a munkahelyen kellett elvégeznünk. Ugyanúgy mint egy rendes, normális dolgozó embernek. Nem mint tanulónak, hanem mint egy dolgozó embernek.

K. Cs.: Ön már dolgozott ekkor?

S. F.: A szakmunkáskiképzésem alatt én folyamatosan dolgoztam. Azt a két évet be is számították nekem a nyugdíjrendszerbe, mert volt nekem befizetett SZTK-m vagy ilyenem a nyugdíj felé.

K. Cs.: Akkor tizennégy éves kora óta dolgozik?

S. F.: Tizenhat, tizenhat, mert én egy évet megbuktam, kiestem, és akkor tizenhat éves koromban kezdtem el tanulni a szakmámat.

K. Cs.: És hol dolgozott ekkor?

S. F.: Hát, hogy hívták azt az izét?! A VASÉP-nél!

K. Cs.: Ott, Pornóapátin?

S. F.: Nem, ez itt Szombathelyen volt.

K. Cs.: Tehát bejárt dolgozni, tanulni is ide.

S. F.: Bejártam tanulni is és dolgozni is Szombathelyre.

K. Cs.: Visszatérve megint oda, hogy mondta, hogy a ‘60-as években is szó volt arról, hogy elmennek az országból. Akkor is már el volt intézve egy csomó dolog, csak a befogadónyilatkozat nem volt?

S. F.: Már csak azon múlott az egész, hogy édesapám testvérének alá kellett volna írni, hogy... Hát, végeredményben, hogy garanciát...

K. Cs.: Ilyen meghívót kellett adnia?

G. E.: Meghívót, igen.

S. F.: ...meghívólevelet meg garanciát állni, hogyha valami van, akkor ő fedez bennünket. És ezt nem csinálta meg, és azért bukott az egész kivándorlás.

K. Cs.: Ez mikor volt? Ez még azelőtt volt, hogy iskolába kezdett járni?

S. F.: Nem, mert akkor én már jártam iskolába, a ‘60-as, ‘63-ban én már jártam.

K. Cs.: Tehát általános iskolás volt.

S. F.: Általános iskolába jártam, igen.

K. Cs.: És miért nem írta alá egyébként az édesapja testvére ezt a papírt?

S. F.: Azt nem tudjuk, mert Amerikában van, és nem nyilatkozott róla, hogy miért nem írta alá.

K. Cs.: Ő mikor ment ki, ‘56-ban egyébként?

S. F.: Nem, már előtte elment ő Amerikába. ‘56 előtt már, az már a háború...

K. Cs.: Után.

S. F.: A háború után ő már nem volt itthon. Inkább még a háború előtt ment vagy közte, most nem tudnám pontosan megmondani.

K. Cs.: Értem. És miután befejezte az iskolát, akkor ugyanott dolgozott tovább, ahol addig? Mármint most a szakmunkásképzőre gondolok.

S. F.: A szakmunkásképző után én tovább dolgoztam a munkahelyemen, és akkor én végeredményben már nem dolgoztam túl sokat itthon, Magyarországon, mert akkor már én, előtte is már úgy döntöttem, hogy el fogok, el fogom hagyni a hazámat, az ittenit.

K. Cs.: De mikor gondolt erre először, hogy ezt fogja csinálni?

S. F.: Az már gyerekkortól fogva benn volt az izéban, hogy... Hát mondjuk úgy, hogy ahol nem szabadott volna világra jönni, ott nem akartam szolgálni az országot, na.

K. Cs.: Meg is mondta a szüleinek, hogy el akar menni?

S. F.: Nem, nem lehet ilyesmit elmondani. Milyen szülő engedné el a gyerekét valahova!?

K. Cs.: És a testvérei is gondolkodtak azon, hogy elmennek?

S. F.: Nem hiszem, nem tudok róla.

K. Cs.: Őket tudták taníttani egyébként a szülők?

S. F.: Igen is meg nem is, ugye.

K. Cs.: Szakmát se szereztek akkor?

S. F.: A bátyám csak úgy, hogy egy tanfolyamot csinált meg. Végeredményben egyedül én tanultam csak szakmát.

K. Cs.: És ők a téeszben dolgoztak vagy az erdőgazdaságban?

S. F.: A bátyám, az a kőfejtőben dolgozott, a nővérem, az a tészben dolgozott nyugdíjáig.

A húgom az meg Szombathelyen dolgozott, utána meg családi életet élt, csak otthon volt a gyerekekkel.

K. Cs.: Akkor ‘66-ban befejezte az iskolát, dolgozott és akkor így mikor..?

S. F.: ‘66-ban kezdtem.

K. Cs.: Vagy 66-ban kezdte.

S. F.: ‘68-ban fejeztem be az iskolámat.

K. Cs.: ‘68-ban fejezte be.

S. F.: Utána én már, ha úgy vesszük, disszidáltam.

K. Cs.: Mikor? Folyamatosan tervezte ezt az egészet és egyszer, amikor volt alkalom, elment vagy hirtelen volt?

S. F.: Nem, úgy döntöttem, hogy aznap el kell mennem és akkor...

K. Cs.: Tehát bejött aznap dolgozni és akkor fogta magát, elindult?

S. F.: Munka után elmentem haza, meg odaadtam anyámnak a fizetésemet, és utána úgy döntöttem, hogy a mai nap...

K. Cs.: Hogy elmegy. És mondta az édesanyjának, hogy elmegy?

S. F.: Nem.

K. Cs.: Hazament a munkahelyről, odaadta a pénzt..?

S. F.:  Hát mondtam, hogy elmegyek, csak nem azt mondtam, hogy külföldre megyek.

K. Cs.: Fogta magát és elindult a határ felé?

S. F.: Hát elmentem biciklivel, aztán utána letettem a biciklit és akkor, közben még találkoztam a nővéremmel, előtte, meg a kislányával, és akkor mentem.

K. Cs.: Hol ment át a határon?

S. F.: Pornóapátiban a vámhivatal és az osztrák vámkatonaság épülete között.

K. Cs.: És tudta, hogy hol van, hogy pont oda akart menni?

S. F.: Tudtam.

K. Cs.: Hogy akkor majd jelentkezik az osztrák határőröknél?

S. F.: Hát én azonnal jelentkeztem. Oda nagyon közel volt, át lehetett látni.

K. Cs.: Milyen közel van a határtól?

S. F.: A határtól a ház?

K. Cs.: A falu széle.

S. F.: Hát, volt olyan tíz méter.

K. Cs.: És mondjuk az Önök háza milyen közel volt a határhoz?

S. F.: A mi házunk olyan 500 méterre.

K. Cs.: Volt így példa Ön előtt, sokan átmentek a határon így, ahogy Ön?

S. F.: Hát persze, a faluból is többen elmentek, meg hát voltak határsértők, akik vidékről jöttek, ugye. Az volt akkoriban már.

K. Cs.: És nem tartott attól, hogy elfogják Önt?

S. F.: Nem.

K. Cs.: Nem voltak ott járőrök?

S. F. : Voltak, persze, vannak járőrök,  meg voltak járőrök, de aki ott született meg minden, annak nem volt probléma, hogy hol vagy mikor tudná elhagyni az országot. A határon keresztül sem.

K. Cs.: Akkor ismerte a rendszert, hogy hogy épül fel?

S. F.: Hát a rendszert hogyne ismertük volna, hiszen ott nőttem föl. Ott születtem, tizennyolc évig a rendszert láttam.

K. Cs.: De milyen volt, hogy épült fel ott a határvédelem?

S. F.: A határvédelem akkoriban aknázott volt. Volt egy külső övezet Ausztria felé, ugye, akkor volt egy aknaterület, akkor az aknaterületen kívül még egy drót volt, ugye, egy drótkerítés, szögesdrótos kerítés, mondjuk úgy. És hát akkor a későbbi időkben meg még volt, amikor az aknafelszedés azon a részen megtörtént, ugye, mert muszáj volt felszedni nekik az aknamezőt, akkor került sorra még a kültérre az elektromos védekezési, hogyan mondjam, drót vagy kerítés vagy minek mondjam.

K. Cs.: Amikor Ön ment, akkor aknazár volt?

S. F.: Aknazár már nem hiszem, hogy akkor volt. Nem, akkor már szerintem nem volt az aknazár, de hát ott úgyse volt akna, mert nem tehették le oda az aknákat, mert tíz méterre volt az épület a határtól. Úgyhogy ottan az akna területében megsérülhetett volna külföldi állampolgár is, ugye.

K. Cs.: És hogy ment át a dróton? Kettős drót az volt, gondolom, az egyik a magyar oldal felől, a másik az osztrákok felől.

S. F.: Nem, csak az osztrák felől volt nekem drót ott akkoriban, úgyhogy az már csak egy drótrendszer volt a kerítésnél, a  drótkerítésnél, ugye, mert az egyiket már felszedték az aknamező előtt.

K. Cs.: Akkor tehát csak a vas, a vasból készült kerítés volt?

S. F.: A vasfüggöny.

K. Cs.: És hogy, átmászott vagy átvágta vagy?

S. F.: Nem, átmásztam a tetőn.

K. Cs.: De ennyire egyszerű volt, odasétált..?

S. F.: Odamentem, felléptem a drótra és átmásztam.

K. Cs.: És az nem jelzett sehol, hogy hozzáért?

S. F.: Az nem, az egy drót volt, ami egy normális... mondjuk, egy családi háznál a kerítés.

K. Cs.: Megnézte, hogy nincs-e arra járőr, fogta magát és átmászott?

S. F.: Nem, hát tudtam, hogy hol vannak, voltak a járőrök, fönn voltak a magaslesen is meg minden.

K. Cs.: Ők láthatták Önt?

S. F.: Hogyne, hát hogyha pont arra fordult volna, akkor lehet, hogy látott volna, dehát...

K. Cs.: Ön nézte, hogy merre néznek? Nem félt attól, hogy lőni fognak?

S. F.: Nem lőhettek volna, mert ott volt a vámház, úgyhogy akkor belőttek volna a vámházba.

K. Cs.: De nem, nem, hanem amíg Ön a kerítésen van, addig lőhettek volna.

S. F.: Nemigen hiszem, hogy lőttek volna.

K. Cs.: Ismerte őket talán?

S. F.: Nem ismertem senkit, hát ismerni, ismertem őket, de nem tudtam, hogy ki volt ottan járőrözni vagy valami.

K. Cs.: És akkor gyorsan átjutott a kerítésen?

S. F.: Nagyon.

K. Cs.: Tehát néhány másodperc volt az egész?

S. F.: Pár másodperc dolga volt az egész, persze. Egy fiatal gyerek fölmászik a kerítésre, átugrik a szomszédhoz, annyi. Úgy történt az egész helyzet.

K. Cs.: És mit csinált akkor?

S. F.: Utána azonnal jelentkeztem az osztrák vámosoknál vagy a rendőrségnél, nem rendőrségnél, hanem határőrségnél, ha úgy vesszük, és akkor elvittek a szállásra éjszakára.

K. Cs.: Milyen szállásra, az ő szállásukra?

S. F.: Az ő szállásukra, ja. Volt nekik egy befogadószállásuk, ugye, a menekülteknek, ott a környéken.

K. Cs.: Mi volt a neve ennek a helységnek, ahova átkerült Ön? Hol ment át a határon? Mi volt ott az osztrák részen?

S. F.: Én Pornóapátinál mentem át.

K. Cs.: De mi volt az osztrák részen a település?

S. F.: Deutsch Schützen.

K. Cs.: Micsoda?

S. F.: Deutsch Schützen.

K. Cs.: Deutsch Schützen?

S. F.: Ja. Akkor Eisenbergbe kerültem föl, ottan éjszakáztam, és utána... az azt mondja, 18-án mentem el...

K. Cs.: Milyen 18-án?

S. F.: Nem, nem 18-án, 25-én mentem el.

K. Cs.: De ez melyik hónap?

S. F.: Október 25-én. Azt azt jelenti, hogy a születésnapom után öt napra.

K. Cs.: De volt ennek oka, ez valami szimbolikus dátum volt? Hogy miért pont a születésnapja utánra időzítette ezt?

S. F.: A születésnap utánra köllött időzíteni mindenképpen, mert hogyha fiatalkorúként mentem volna ki, akkor lehetséges, hogy vissza kellett volna adniuk a magyar állam felé.

K. Cs.: De miért, volt ilyen nemezetközi megállapodás, amiről hallott?

S. F.: A fiatalkorúakat azokat visszatérítették a szülőkhöz, az országba. Vissza kellett nekik adni, mert hát fiatalkorú, nem...

K. Cs.: Nem dönthet, nem cselekedhet önállóan?

S. F.: Nem cselekedhettek, nem dönthettek volna saját a maguk sorsáról.                                  

K. Cs.: Akkor ottaludt egy éjszakét..?

S. F.: Ottaludtam egy éjszakát és akkor... Azt mondja, 25., 26-án Ausztriában nemzeti ünnep van és akkor, azt hiszem, 27-én... egy vagy két éjszakát ott voltam. Mondjuk, ott lakott az unokahúgom is, abban a faluban ugyanúgy, csak nem tudtam, hogy hogyan hívják a házassága után. Aztán így nem tudtam vele összejönni.

K. Cs.: Lakott unokahúga abban a faluban, Eisenbergben?

S. F.: Eisenbergben lakik most az unokahúgom, ott volt a családja meg a nagynénim is ott volt, ugye, házas. De már ez az egész a háború előtti házasság volt, nem a háború utáni vagy ilyesmi. Az egy normális házasság volt, mint, hogyan mondjam, mint...

K. Cs.: Mintha a szomszéd községbe házasodott volna?

S. F.: Mintha a szomszéd községből lenne.

K. Cs.: Értem.

S. F.: Úgyhogy ő már előtte is kinn élt Ausztriában a férjével együtt.

K .Cs.: Az így tervben volt, hogy majd segítséget kér tőle? Hogyha átmegy, akkor őt megkeresi?

S. F.: Csak abból a szempontból lett volna jó, hogy egy kis segítségem lett volna. Nem úgy, hogy anyagi segítségre számítottam volna vagy valami, mert az életemet nekem kellett felépítenem a nulláról újra.

K. Cs.: És akkor itt volt Eisenbergben, és utána hova került?

S. F.: Eisenberg után, rendőrségi kísérettel, akkoriban vonattal mentünk föl Traiskirchenbe, a lágerbe vittek. Minden menekültet odavittek, ugye, mert az egy olyan láger volt, hogy muszáj volt odavinni az embereket, mert megvizsgálták, hogy honnét érkezett és van-e bűnös...

K. Cs.: Múltja?

S. F.: ...múltja neki. Amit jogosnak és izénak tartottak, normális dolognak.

K. Cs.: Kihallgatták önöket többször?

S. F.: Ki. Volt egy kihallgatás, megkérdezték, hogy miért, hogyan és miképp jöttem, és hát, hogy miért jöttem. Amire mást nem tudtam mondani, mint a rendszernek a nem elviselésére tudtam hivatkozni, hogy mindenünket elvették és azért elhagytam az országot, amikor tudtam.

K. Cs.: Sok magyar volt ott?

S. F.: Hogyne. Az egész lágerben olyan 1000–1500 ember körül volt, nagyon sok magyar volt, nagyon sok román-magyar. Utána volt az az időszak, amikor a csehszlovák felháborodás, ugyanúgy volt, mint nálunk ‘56-ban, onnan is jöttek menekültek.

K. Cs.: Voltak ismerősök is egyébként?

S. F.: A lágerban?

K. Cs.: Igen. Tehát Pornóapátiból, máshonnét a környékről?

S. F.: Pornóapátiból csak az egyetlen egy Smalczer Detti, aki a későbbi időben utánam érkezett Ausztriába, úgyanúgy, mint én, a határon kersztül.

K. Cs.: De ővele még találkozott a lágerben?

S. F.: A lágerben én még találkoztam vele, de utána ő elment Amerikába, és akkor már nem volt kapcsolatunk.

K. Cs.: Mennyi ideig volt itt a lágerben?

S. F.: Én egy kicsit tovább voltam, mert először Amerikába akartam menni, utána mégis mondták a szüleim, hogy az azért nagy távolság, hogy ne menjek...

K. Cs.: A szülei, miért, tudott kapcsolatot tartani a szüleivel?

S. F.: Levélben, persze.

K. Cs.: Tudott nekik írni?

S. F.: Levélben, igen.

K. Cs.: Ők tudtak levelet küldeni Önnek Ausztriába?

S. F.: Levelet küldtek, de cenzúrázott levél volt, mert megnézték, hogy mit írtak meg miért. Az én leveleimet is lefoglalták akkoriban, ugye. Bizonyos évek után akkor már kiengedték a szüleimet.

K. Cs.: Mikor tudták meglátogatni Önt?

S. F.: Olyan öt év után, hogy engedélyt kaptak, hogy meglátogathassanak engemet külföldön.

K. Cs.: És egyébként hogy értesültek a szülei arról, hogy Ön hol van?

S. F.: A szüleim, gondolom, a határőrségen keresztül először. Kerestek, hogy hol vagyok, de hát... mást nem tudnék mondani.

K. Cs.: Mikor váltottak először levelet?

S. F.: Hát levelet, egy bizonyos idő után. Végeredményben a lágerben is két hétig zárt rendszerben voltam. Vagy minden érkező, mondjuk úgy, minden új érkező zárt rendszerben volt. Közösn, nem bezárva, hanem csak zárt rendszerben, amíg...

G. E.: Tehát nem lehetett elhagyni a területet.

S. F.: ...amíg az államoktól nem kapták meg azt az izét, hogy van-e büntetési eljárás ellenem vagy nem, mert, ugye, hát...

K. Cs.: Ez alatt a két hét alatt nem beszélhetett mással?

S. F.: De, beszélhetni beszélhettünk meg közösen úgy közlekedtünk, ahogy akartunk. Csak egy zárt részen voltam, ahogy egy emeletet lezártak, azon belül tudtunk csak lenni, az emeleten belül. Hát az olyan volt, mint egy fogda meg nem is, mert mehettél, amerre akartál, csak nem ki, külterületre vagy az udvarra. Az udvari sétálásunk megvolt, nem azt mondom, hogy nem, meg a zuhanyzásunk, meg a tisztálkodásunkra is lehetőségünk volt, minden, de mégis zárt rendszer volt egészen addig, amíg megtudták, hogy most ténylegesen tiszta az az ember vagy nem.

K. Cs.: És mennyi ideig volt itt Treiskirchenben?

S. F.: Treiskirchenben körülbelül egy évet voltam én.

K. Cs.: A táborban?

S. F.: Az ugyanaz a tábor volt, csakhát nem fogdában voltam már.

K. Cs.: Voltak ilyen menekültszállások, ilyen szállások is voltak már akkor?

S. F.: Az Treiskirchen, az egy nagy helység, ugye több... hogyan mondjam... több blokkból van és ilyen nagy területen fekszik. Olyan 1000–1500 ember befogadására volt képes.

K. Cs.: Volt egy olyan része, ami arra szolgált, hogy kihallgassák az embereket meg egy olyan része, ahol már lakni lehetett külön?

S. F.: Persze elkülönítve volt. Mondom, ez egy zárt osztály volt, de csak két hétig vagy három hétig, amíg visszatértek a válaszok az érkező országban levő emberekről, hogy milyen...

K. Cs.: Múltjuk van.

S. F.: ...múltjuk van nekik, és ha tisztázódtak, akkor szabadon engedték. Elmehetett akkor egy szállóhelyiségbe, ami ingyenes volt.

K. Cs.: Ott egyedül lakhatott vagy ott is többen voltak?

S. F.: Nem. Az egy közös tér volt mint a katonaságnál, mondjuk úgy. Egy helyiségben voltak emeletes ágyak meg minden és hát akkor, ahogy kellett sűríteni az ágyakat, hogy... Hogyan mondjam? Hát ott a képen is volt, volt egy szobánk, volt a szobának egy száma és akkor oda voltunk mi bejelentve a lágeren belül.

K. Cs.: Hányan voltak egy szobában?

S. F.: Hát olyan tizenöten-húszan.

K. Cs.: Mind magyarok voltak?

S. F.: Magyar nyelvűek, mondjuk úgy. Magyarul beszélő emberek voltak, mert voltak magyar-románok, voltak cseszkók, Csehszlovákiából, aki magyar volt. Végeredményban kikereshettünk magunknak a szobatársakat, ugye. Hogy ki jöhet be a szobába vagy ilyesmi, azt el tudtuk dönteni. Nem volt köteles beengedni a szobába, hogyha úgy van, hogy valamit tudtál róla vagy valamit már, hogy nem rendesen viselkedik. Nem engedtük be a szobába akkor. Végeredménybe a takarítás az a mi dolgunk volt, a rendben tartása a szobának.

K. Cs.: Velük akkor jóban volt? Barátok lettek szinte azokkal, akikkel együtt lakott ekkor?

S. F.: Hát persze! Ugyanúgy, mint a katonaságnál.

K. Cs.: Ővelük tartja is a kapcsolatot talán?

S. F.: Nem, nem tatottam, mert mind kiment Ausztráliába, Amerikába. Mindenki. Elszóródtak ottan az emberek.

K. Cs.: És Ön, amikor elindult a határ felé vagy a kerítésen vagy amikor leszállt osztrák földön, akkor mit gondolt, hogy mit fog csinálni?

S. F.. Új életet kezdeni.

K. Cs.: De mit akart csinálni, dolgozni meg..?

S. F.: Persze hogy dolgozni, hát hogyne!

K. Cs.: Ezalatt az egy év alatt, amíg Treiskirchenben élt, elkezdett már dolgozni valamit?

S. F.: Október 25-én mentem én ki, én november közepe után, közepe felé én már Ausztriában dolgoztam.

K. Cs.: Kapott ekkor már menekültstátuszt?

S. F.: Menekültstátuszt én soha nem kaptam, nem volt az, hogy én a lágertől kaptam pénzt vagy valami, hanem én a lágerban, akkor úgy tudtál létezni, hogy a lágerban dolgozol...

K. Cs.: Ott mit tudott dolgozni?

S. F.: Az egész lágernak a munkáját el kellett valakinek végeznie, nem?

K. Cs.: De milyen munkát?

S. F.: Magánfenntartásúként. Mint udvari munka, konyhában, volt konyha külön, volt... Ha a lágerban dolgoztál, akkor megkaptad a kedvezményes ebédet vagy az étkezést egész napra meg a szállást ingyért. Viszont ha kintről jártál be vagy már dolgoztál, akkor kellett a láger felé valamit fizetni.

K. Cs.: Sokat kellett fizetni érte?

S. F.: Nem kellett sokat fizetni, de egy bizonyos összeget kellett térítenünk a láger felé. A lakrészre meg az izére...

K. Cs.: Az étkezésre?

S. F.: Az étkezésre.

K. Cs.: Azt kérdeztem csak ezzel a menekültdologgal, hogy ha ott maradhatott Ausztriában, az azt jelentette, hogy akkor Önnek miként engedték, hogy ottmaradjon. Politikai menekült volt vagy micsoda?

S. F.: Nem voltam politikai menekült azért egészen, mert... Hogyan mondjam?

K. Cs.: De kapott valamilyen besorolást.

S. F.: Én csak azt a besorolást kaptam, hogy kaptam egy tilalmat, tartózkodási tilalmat azért, mert nem mentem el, mert jelentkeztem Amerikába és akkor meggondoltam magamat, és ottmaradtam Ausztriában. Akkor kaptam én négy év tilalmat az osztrák hatóságtól, de egyik se tudta, hogy miért kaptam én azt a tilalmat. Végeredményben az a tilalom egy kis problémát is okozott nekem az állampolgárságom felvételénél.

K. Cs.: De milyen problémát?

S. F.: Nem számították be azt az időszakot nekem, hogy én Ausztriában tartózkodtam már.

K. Cs.: Hivatalosan nem maradhatott volna Ausztriában?

S. F.: Hivatalosan nem maradhattam volna Ausztriában, de mégis, senkinek nem volt semmilyen oka arra. Én bejelentett munkahelyre jártam, jogosítványt csináltattam közte meg minden. Azért senkinek nem volt joga, csak hát nekem nem volt a hatóságtól engedélyem. Más nem volt.

K. Cs.: Nem kapott tartózkodási engedélyt, mégis maradt?

S. F.: Nem volt nekem tartózkodási engedélyem, tilalmam volt, mondom, négy év tilalmat kaptam.

K. Cs.: De milyen tilalmat, mit tiltottak?

S. F.: Hogy én Ausztria területén legyek.

K. Cs.: Kitiltották Ausztriából?

S. F.: Ki voltam tiltva Ausztriából, mondjuk úgy, hogy ki voltam tiltva, de mégse voltam úgy kitiltva, hogy engem bezártak volna vagy valami.

G. E.: Tehát az volt a gond, hogy először Amerikába adta be a kérelmet, hogy ott éljen.

S. F.: Amerikába akartam nenni, de hogy meggondoltam magamat, arra kaptam én a tilalmat a az osztrák hatóságtól.

K. Cs.: És Amerikában hova akart menni?

S. F.: Hát Amerikában lett volna – ott voltak még az édesanyámnak a keresztapja, ahova végeredményben el tudtam volna menni, meg ott is lehetett volna laknom meg minden, de hát végeredményben...

K. Cs.: Hol laktak ők?

S. F.: Azt nem tudnám megmondani, hogy hol laktak ők.

G. E.: Melyik városban?

S. F.: Hát...

K. Cs.: Föl is vette velük a kapcsolatot?

S. F.: Nem vettem föl velük a kapcsolatot, de föl tudtuk volna venni, ha úgy alakult volna, hogy tényleg megyek Amerikába. Akkor lett volna lehetőségem, hogy náluk ottan elkezdjem az új életet, mondjuk úgy.

K. Cs.: Miért gondolta meg magát, miért nem ment el?

S. F.: Mondom, a szüleim, anyám kérésére, hogy mégiscsak távolság, akkor még rosszabb a helyzet a kapcsolat felvevésében.

K. Cs.: Ekkor már leveleztek?

S. F.: Leveleztünk, persze.

K. Cs.: És Ön megírta, hogy el akar menni, lehet bárhova menni?

S. F.: Ja, ja.

K. Cs.: Ekkoriban Ausztria nem fogadott menekületeket? Tovább kellett mindenkinek mennie innét?

S. F.: De fogadott. Csak hát először, amikor kérdezték, hogy merre akarsz indulni, akkor meg kellett mondani, hogy merre szeretnék menni, Ausztráliába vagy mit tudom én. Én azt mondtam, hogy Amerikába és utána visszaléptem ettől a...

K. Cs.: Döntésétől.

S. F.: ...döntésemtől, és akkor arra kaptam a tilalmat.

K. Cs.: De ez a tilalom járt valami negatívummal?

S. F.: Hát negatívummal csak annyiból járt el, hogy az állampolgársághoz kötelező évekbe

 nem számították be azt a tilalmat. Más nem.

K. Cs.: Miért, hány év után lehetett állampolgár?

S. F.: Hát a minimum az volt nyolc év legalább.

K. Cs.: És akkor hányban lett állampolgár?

S. F.: Tessék?

K. Cs.: Akkor ‘80 körül lett állampolgár?

S. F.: Azt hiszem, hogy ‘80-ban.  Ja, ‘80 körül lettem állampolgár, és akkor tértem újra vissza először magyar területre.

K. Cs.: Amikor megkapta az osztrák állampolgárságot, utána jött csak át először Magyarországra?

S. F.: Persze, hogyne.

K. Cs.: Pont ‘80-ban?

S. F.: Hát ‘80-ban voltam először, ja.

K. Cs.: Addig folyamatosan tartotta a szüleivel a kapcsolatot?

S. F.: Volt akkor már kapcsolatunk, akkor már a szüleim kijöttek hozzám, egy fél évig is ott voltak közben.

K. Cs.: Fél évig?

S. F.: Persze.

K. Cs.: De lehetett azt hivatalosan?

S. F.: Hivatalosan úgy lehetett, hogy három hónap és akkor három hónapra megtudtam nekik hosszabbítani a vízumot, úgyhogy még maradhattak három hónapig.

K. Cs.: És mikor mentek át először a szülei Önhoz?

S. F.: Öt év után voltak először, körülbelül úgy. ‘73 körül.

K. Cs.: És meddig élt Treiskirchenben?

S. F.: Treiskirchenbe végeredményben én már csak úgy mentem haza, hogy ott aludtam.

K. Cs.: Utána elköltözött Treiskirchenből?

S. F.: Utána elköltöztem. Akkor volt egy, lett volna egy lakás, azzal bíztattak, hogy egy lakást megkapok én Bécsben. Nem jött össze. Csak később. Én már akkor Bécsben dolgoztam, ugye. Treiskirchenből először vonattal mentem a munkahelyemre, majd három hónap után vettem magamnak egy új kismotort, és akkor azzal jártam Treiskirchenből be Bécsbe.

K. Cs.: Az hány kilométer?

S. F.: Olyan húsz kilométer, huszonkettő, körülbelül.

K. Cs.: És akkor végül is Bécsben telepedett le?

S. F.: Utána én Bécsben telepedtem le, és akkor végeredményben ott éltem. A mai napig Bécsben élek.

K. Cs.: Ilyen ‘69–70-től lakik akkor, akkor kezdett el Bécsben lakni?

S. F.: Hát igen, ‘69-ben már Bécsben voltam én.

K. Cs.: Hol dolgozott egyébként?

S. F.: A tetőfedő válallatnál dolgoztam végeredményben egypár megszakítással közben a nyugdíjamig.

K. Cs.: De milyen megszakításai voltak?

S. F.: Csak munkahely változtatások voltak közben, aztán megint újra visszatértem a vállalathoz.

K. Cs.: Milyen helyeken dolgozott? Csak Bécsben?

S. F.: Bécs és környékén meg Ausztriában.

K. Cs.: Családi házakon?

S. F.: Hát mindenen, mindenen, nemcsak családi házakon, hanem nagy társasházaktól kezdve mindenen.

K. Cs.: A nyelvvel, azzal volt valami problémája, tehát az a német, amit ott beszéltek más volt, mint amit otthon beszélt?

S. F.: Az én németem tájszólás volt, de viszont megértettük egymást, mert nem tudtak volna eladni se, se ők, se én őket. Úgyhogy... Azért megértettük egymást.

K. Cs.: De folyékonyan beszélt, mindent értett?

S. F.: Ja, persze, hogy értettem. Mondjuk, a tájszólás, az egy kicsi különbség volt. Az ugyanolyan mint itt, ha egy alföldit meghallgatsz vagy nem tudom milyent, és akkor nem tudod, hogy az most magyar állampolgár vagy nem, mert hát ugye vannak tájszólások, amik... Hát, nem tudnám, Magyarországon melyik lenne az.

K. Cs.: A palóc, mondjuk.

S. F.: Csak mondom, hogy magyarul beszél, de mégse érted, nem? Mondjuk úgy.

G. E.: Mégis kicsit más.

K. Cs.: Nem piszkálták emiatt vagy nem volt így kellemetlensége abból, mert másmilyen, másként beszélte a németet vagy mert magyar állampolgár volt? Nem volt ebből kellemetlensége?

S. F.: Nem, nem.

K. Cs.: De tudták, a cége tudta, ahol dolgozott, hogy Ön Magyarországról menekült el?

S. F.: Hogyne, persze, hogyne.

K. Cs.: Ez soha nem volt negatívum így Önnek, hogy menekült volt?

S. F.: Nem.

K. Cs.: A beilleszkedésben voltak nehézségei?

S. F.: Én nem éreztem magam menekültnek, én csak... Mintha a mai nap egy magyar kimegy külföldre dolgozni, ugye. Végeredményben a mai napig is úgy érzem, hogyha én otthon vagyok, akkor otthon vagyok, ha itthon vagy, itthon vagyok.

K. Cs.: Családja, az lett itt kint?

S. F.: Családom, volt egy kislányom, de sajnos meghalt. Őneki a képe van itt kint.

K. Cs.: Lett ott családja Ausztriában akkor?

S. F.: Igen.

K. Cs.: Német, osztrák nőt vett el?

S. F.: Igen, németet.

K. Cs.: És mit csinált a felesége, hogy ismerte meg?

S. F.: Hát, hogy ismerkedik egy ember?

K. Cs.: De a munkahelyén vagy hol?

S. F.: Nem, nem. Szórakozásokon.

K. Cs.: Hol, Bécsben ismerte meg?

S. F.: Nem, azt Niederösterreichban. Ismerősök által, aztán akkor összejöttünk.

K. Cs.: Mikor házasodtak meg?

S. F.: Hát, az előtte lévő házasságom is volt még, ennek az elején még. Élettársi viszonyunk volt csak a kislány édesanyjával, de előtte voltam házas is.

K. Cs.: Volt házas?

S. F.: Egyszer. Előtte voltam házas.

K. Cs.: Mennyi ideig volt az első feleségével?

S. F.: Hú… Tizenöt-tizenhat év.

K. Cs.: Miért, mikor váltak el?

S. F.: Hm.

K. Cs.: Mikor esküdtek meg? Nem tudja? De még a ‘70-es években?

S. F.: Mikor esküdtünk? Lehetséges, hogy a ‘70-es években, körülbelül. Nem tudnám már megmondani pontosan.

K. Cs.: Hogy hívták a feleségét az elsőt?

S. F.: Schubert, Margarettának.

K. Cs.: Tehát Margaret Schubert.

G. E.: Greta.

S. F.: Greta Schubert.

K. Cs.: És az élettársát, akitől a lánya született?

S. F.: Gabriella Miklós.

K. Cs.: Ő magyar származású volt?

S. F.: Az édesanyja igen.

K. Cs.: Akkor beszélt magyarul?

S. F.: Nem, nem beszélt magyarul.

K. Cs.: És vele mikor ismerkedett meg, vele mikor lakott együtt?

S. F.: Hát, mikor volt az? ‘86, ‘86-ban született a Nati...

K. Cs.: Natáliának hívják?

S. F.: Natália. Natalinak hívták. A ‘80-as években, ‘82–83-ban, mondom, a kislány ‘86-ban született.

K. Cs.: És meddig éltek együtt?

S. F.: Négy évet.

K. Cs.: És utána?

S. F.: Utána széjjelment a kapcsolatunk, és akkor a Natali velem maradt. Utána megismerkedtünk mi meg a feleségemmel.

K. Cs.: Önök akkor ‘89 óta vannak együtt?

S. F.: ‘87-ben ismerkedtünk meg, ‘87-ben. ‘88-ban eljegyeztem, aztán ‘89-ben házasodtunk.

K. Cs.: A feleségét hogy hívják?

S. F.: Gunyhó Erzsébet.

K. Cs.: És a kislánya, megkérdezhetem, hogy miben halt meg?

S. F.: Hát sajnos az új betegségekben, a kábítószerben, drogokban.

K. Cs.: Hányban halt meg?

S. F.: Nati?

S. F.: 2005-ben.

K. Cs.: Tehát húszévesen?

S. F.: Tizenkilencedikben, igen.

K. Cs.: Neki volt akkor, nem volt akkor még családja?

S. F.: Nem volt neki családja.

K. Cs.: Milyen iskolába járt ő?

S. F.: Ilyen szociális jellegű, igen a Karitasznál.

K. Cs.: Ilyen szociális munkás?

S. F.: Igen, igen, igen.

K. Cs.: Tartsunk egy kis szünetet?

S. F.: Igen.

…

K. Cs.: A lányával kapcsolatban nem akarom sokat kérdezni, de azt azért megkérdezném, mivel Ön Magyarországról ment ki és magyar is, annak ellenére, hogy német származású volt, a lánya megtanult magyarul?

S. F.: Annyiban, hogy a nyelvet beszélte, írni is írt.

K. Cs.: Ön tanította meg?

S. F.: Úgy adódott a családon belül.

K. Cs.: Tehát akkor átjártak Magyarországra?

S. F.: Hogyne, minden hétvégén itt voltunk. Meg itt is nyaralt, amikor pici volt. A későbbi időben, amikor, a házasságunk után, a feleségem is kijött  Ausztriába, ugye akkor már ott is magyarul beszéltünk. Most is, jobban mondva csak magyarul beszélünk egymással, ugye.

Németül legtöbbször csak akkor beszélünk, hogyha valahol vagyunk vagy közösen, hogyha német nyelvűekkel együtt vagyunk, akkor németül beszélünk inkább.

K. Cs.: Tehát akkor Önök a ‘80-as évek végén házasodtak össze, és azóta hol élnek életvitelszerűn?

S. F.: Zöme része kint volt, most kevesebb már, mert másképp alakult a helyzet.

K. Cs.: Nyugdíjba ment, ugye?

S. F.: A nyugdíjam után már énnekem több a szabadidőm ahhoz, hogy itten is élhessek vagy itt élhessünk. Ő is már másképp dolgozik, úgyhogy többször vagyunk itten mostanában, mint valamikor régen. Máskor mindig hetente szoktunk megjönni, hétvégére.

K. Cs.: És akkor még most Bécsben fenntartanak egy lakást?

S. F.: Bécsben fenntartunk egy lakást, igen.

K. Cs.: Azt bérlik vagy saját?

S. F.: Az bérlakásunk, de végeredményben... kertes lakás, aztán az ember ottan csak megvan.

K. Cs.: Mikor ment nyugdíjba?

S. F.: Én, várjál, 2012 februárjában.

K. Cs.: Most Szombathelyen vagyunk, itt mikor vettek telket?

S. F.: Mikor vettük ezt a telket? A 2000-es... A ‘90-es évek elején.

K. Cs.: És mikor kezdtek építkezni? Akkor nem volt itt ez a ház, ezt Önök építették?

S. F.: Ez egy szántóföld volt valamikor, házhelyként vettük.

K. Cs.: És mikor építették ezt a házat?

S. F.: 2000-ben kezdtünk el építkezni, akkor.

K. Cs.: És a felesége mit dolgozik most?

S. F.: Ő ápolónő. Nővér. Az idősek otthonában, a Karitasznál.

K. Cs.: Azon gondolkodtak már, hogyha, Önt kérdezem akkor, azon gondolkodtak már, hogyha egyszer a felesége is nyugdíjba megy, hogy akkor hol fognak lakni? Hol telepednek meg?

S. F.: Gondolkodni gondolkodunk, de hát még nincsen döntés róla egészen. Az majd kiderül idővel, hogy hogyan alakul ez ki.

K. Cs.: De Önnek mindegy, hogy Ausztria vagy Magyarország?

S. F.: Én mind a kettő felé otthon érzem magam.

K. Cs.: És a rokonok, azok nem döntenek a mellett, hogy inkább Magyarország?

S. F.: A rokonoknak ebben a dologban nincsen döntésük.

K. Cs.: Nem az, hogy ők döntenének, hanem hogy ha itt lakna Szombathelyen, akkor talán közelebb van hozzájuk, nem?

S. F.: ...így is tartjuk hetente a kapcsolatokat. Majd valahogyan, azon nem gondolkozok, mert még nincs ott az ideje... Teljesen fölöslegesnek tartom, hogy elgondolkozzak azon, hogy pontosan, hogyan mi legyen. Az majd az idejéval megérik.

K. Cs.: A mostani feleségét itt, Magyarországon ismerte meg?

S. F.: Itt ismerkedtünk meg, igen.

K. Cs.: És akkor innét mentek ki együtt dolgozni meg lakni?

S. F.: Ő még itthon volt egy darabig és akkor utána jött ki. Esküvő után, akkor már ő is kinn élt, mint házastárs.

K. Cs.: És mind a ketten osztrák állampolgárok?

S. F.: Nem, ő magyar, én meg osztrák.

K. Cs.: Ön lemondott a magyarról?

S. F.: Nem elvették, kötelességem volt lemondani a magyarról, másképp nem kaptam volna meg a másik állampolgárságot. Az azt jelenti, hogy egy állampolgárság létezik csak az életben, de már, ugye, hogyha valamikor volt... Másképp nem tudtam volna az osztrák állampolgárságot felvenni.

K. Cs.: Azt akartam még kérdezni, még néhány kérdésem van, hogy mivel ennyit van Magyarországon meg Ausztriában is sokat van, hogy mondjuk mind a két országnak a... hogyis mondjam csak... a dolgait, tehát ilyen közéletét figyeli? Érdekli valamennyire?

S. F.: Az egész világ érdekel. A politikát is figyelem, az ittenit is, az ottanit is. A külpolitikát is akármerről, persze. Az embernek nem mindegy, hogy hogyan sül el a puska.

K. Cs.: Tehát akkor figyeli az osztrákot, a magyart is?

S. F.: Figyelem az osztrákot, figyelem a magyart, figyelem a többi országnak a külpolitikáját, mindent.

K. Cs.: És gondolkodott már azon, hogy megérte-e elmenni Magyarországról? Tehát hogy pozitívumként vagy negatívumként értékeli azt, hogy elment? Hogyha egy mérleget húzna…

S. F.: Ha én mérleget húzok, én akkoriban is jól kerestem itthon is, amikor elmentem, többet kerestem, mint édesapám. Már az első hónapban...

K. Cs.: Miért, mennyit keresett, emlékszik rá?

S. F.: Én akkor 2.000 valamennyi forintot kerestem egy hónapban.

K. Cs.: Tetőfedőként annyit keresett?

S. F.: Tetőfedőként. Akkor az édesapám sok évvel utána is még csak 1.500 Ft-ot keresett vagy ilyesmit, úgyhogy ahhoz képest nekem a fizetésem nem lett volna rossz itt Magyarországon se. Vagy itt tudtam volna ugyan úgy törekedni valamire, hogy valamim lett volna, nem azt mondom, hogy nem, de... végeredményben nekem az a belső bánatom volt, hogy mindent elvettek.

K. Cs.: És akkor végül is nem bánta meg, hogy elment?

S. F.: Nem bántam meg, nem is izélek azon, hogy megbántam volna, mert végeredményben így alakult most az életem. Ahhoz meg, hogy a rendszer megváltozott itt Magyarországon, ahhoz meg... ugye kicsit később változott meg. Amikor elmentem, hát ha azt tudtam volna, lehet, hogy esetleg nem mentem volna el. Hogyha a kommunizmus előbb szűnik meg itthon Magyarországon, az a rezsim, akkor lehet, hogy nem is mentem volna el Magyarországról.

K. Cs.: Csak ahogy így beszéltünk arról, hogy az édesapja, hogy keresett, meg Ön hogyan, amikor elment, amikor már Ausztriában dolgozott, akkor támogatta a szüleit anyagilag?

S. F.: Hát úgy, ahogy.  Mondom, a későbbi időkben, akkor már féléveket nálunk töltöttek kint, ugye.

K. Cs.: És akkor rendszeresen segítette is őket?

S. F.: Hát úgy, ahogy. Ha kellett, akkor segítettem őket, nem azt mondom, hogy nem.

K. Cs.: A testvéreket is tudta?

S. F.: Hát úgy, ahogy. Mindenkinek megvan a saját életmódja meg életsorsa... Nem azt mondom, hogy nem. Kis apróságokat most is ugyanúgy... Most is támogatunk vagy valami, de hát... Az olyan, hogy megyünk, mit tudom én, látogatóba, aztán valamit viszünk.

K. Cs.: Tehát akkor, akkor inkább pozitívum, hogy elment? Csak visszatérve ehhez a kérdéshez.

S. F.: Hát én nem mondom azt se, hogy pozitív, azt se mondom, hogy negatív. Pozitív? Nem tudom. Másabb a munka ott kint, mint itthon volt még valamikor, ja.

K. Cs.: Még valamit kérdeznék, mi volt annak a cégnek a neve, ahonnét nyugdíjba ment.

S. F.: Maczner.

K. Cs.: Maczner, ez egy tetőfedő cég volt?

G. E.: Igen.

S. F.: Tetőfedő vállalkozás... vállalat.

K. Cs.: És Ön mindig alkalmazott volt egyébként?

S. F.: Én alkalmazott voltam mindig.

K. Cs.: Soha nem gondolkodott azon, hogy önállóan vállalkozzon?

S. F.: Nem, de volt egy idő, de hát akkor túl sokba került volna minden. Így nem lett megoldva. Nem olyan könnyű, hogy elkezdessz ottan valamit úgy, ugye, mint itthon, mert itthon megint másabb. Itthon vállalkozóként bejelentkezel, példál most, azt akkor vállalkozó vagy. Nálunk nem úgy van, nálunk a mestervizsgától kezdve mindennek meg kell lennie.

K. Cs.: Azon már elgondolkodtak egyébként, hogy a családból más is kimegy Ausztriába?

S. F.: Én nem tudok beleszólni senkinek az életébe, mindenki a mai nap azt csinál, amit akar.

K. Cs.: Nem kérdezgette Önt esetleg valaki arról, hogy: Figyelj! Hogyha kimennék, akkor segítenél-e?

S. F.: Nem, nem, nem. Nem volt nekik az a hajlam, mint nekem. Nem gondolkodott egyik testvérem se ezen, hogy kimenjen ő külföldre. Kívülem senki nem gondolta úgy, hogy annyira... Nem azt mondom, hogy talán őket nem bántja, hogy mindenünket elvették valamikor, de az én életemben ez másképpen fordult meg.

K. Cs.: Még egy dolgot akartam kérdezni. Amikor beszéltünk arról, hogy kétszer is osztrák nővel volt kapcsolata, házas meg egyszer élettársi viszonya, hogy az nem jutott eszébe, tehát nem gondolta, hogy inkább magyar nővel élne együtt? Vagy számított ez?

S. F.: Voltak azok az időszakok, amikor még nem tudtam visszatérni magyarok felé...

K. Cs.: Csak hogy egy csomó magyar él Burgenlandban, meg menekültek is sokan voltak.

S. F.: Nem találkoztunk. A tábor után végül is mindig csak a fővárosban voltam, és ott a zöme az ismerősöknek, a munkatársaknak mind osztrák volt.

K. Cs.: Akkor jól be tudott illeszkedni az osztrákok közé?

S. F.: Persze, hát azzal nem volt probléma a beilleszkedéssel se, semmivel.

K. Cs.: Jó, jó, köszönöm szépen. Akkor azt hiszem, elfogytak a kérdéseim. Pakolászok, ha eszembe jut esetleg valami, akkor még megkérdezem.

Eszembe jutott még néhány kérdés. Egyik az az, hogy nem ebszéltünk arról, hogy Önök római katolikusok, ugye?

S. F.: Római katolikus, ja.

K. Cs.: Járt templomba a család, tehát vallásosak voltak?

S. F.: Persze, hogyne.

K. Cs.: De rendszeresen?

S. F.: Rendszeresen, persze. Miért ne?

K. Cs.: És Ön kapott vallásos neveltetést, tehát járatták hittanra..?

S. F.: Hát kaptam én vallásos nevelést is. Jártam hittanra is, bérmálásra, minden.

K. Cs.: Bérmálkozott is, meg elsőáldozó volt?

S. F.: Persze, elsőáldozás, bérmálás, minden, ugye. Csak kiléptem a templomból, már régebb óta.

K. Cs.: Hogy nem tagja most már az egyházközségnek?

S. F.: Nem, nem vagyok tagja már az egyházközségnek, mert Bécsben kiléptem én abból.

K. Cs.: Bécsben már nem járt templomba?

S. F.: Bécsben már nem jártam el.

K. Cs.: Miért?

S. F.: Mert felidegesítettek. Nálunk a templomadó az kötelező, ugye, és akkor azzal feldühösítettek, megfizettem az egészet, aztán kiléptem a vallásomból. Na most nem úgy, a Katolikus Egyházból, nem a vallásomtól, hanem az egyházból léptem ki.

K. Cs.: Tehát nem fizet adót...

S. F.: Nem fizetek adót már évek óta. Tehát a vallásom az ugyanaz, hát Istenben most is úgy hiszek, mint előtte. Most nem a... hogyan mondjam? ...meg templomba is járok most is, nem arról van szó, de a katolikus vallásból abból kiléptem, ugye. Tehát nem vagyok már katolikus, de semmilyenféle izét nem vettem föl.

K. Cs.: Másik vallást.

S. F.: Másik vallást vagy valamit.

K. Cs.: Még a másik dolog, ami eszembe jutott. Elmentünk Felsőcsatárra, van ott egy múzeum, a Vasfüggöny Múzeum, ahol bemutatták a különböző ilyen határzárakat. Az jutott eszembe, az nem került szóba, hogy Pornóapáti, mivel közel feküdt a határhoz, az..?

S. F.: Pornóapáti közel volt a határhoz, az ország határához. Azért izélték a falut két drót közé... hogyan mondjam? ...vagy drótkerítések között lakott az egész falu lakossága. A kültérről még megvédték az elektromos kerítéssel a nyugat felé érkező különálló magyarok ellen.

K. Cs.: Tehát akik Pornótól, Pornóapátitól keletebbre laktak, azokat fogadta már a falu előtt egy akadály...

S. F.: Már egy elektromos határőrizet.

K. Cs.: Tehát ott volt az elektromos határ.

S. F.: Végeredményben itten, a szombathelyi állomáson, a vasútállomáson, már határőrség járőrök voltak. Itt már igazoltattak, itt már megnézték, hogy milyen... milyen számú a személyi igazolványod, volt egyes, kettes meg a hármas, ugye. Az egyes volt a Vas megyében, a határhoz közeli izéknél. Úgy mint Pornóapáti, az az egyesben volt benn, akkor Szombathely vagy Nárai az a kettest kapta, akkor minél távolabb volt a határtól, annál másabb számot kapott a személyi igazolványa. Ha valaki Pornóra akart jöni, olyan hogy látogatóba vagy akármi, annak a belügyminiszteren keresztül kellett kérvényezni a...

K. Cs.: Belépőt?

S. F.: ...a belépőt a határmenti helyre, ahova el akart utazni. Vagy megkapta vagy nem. Most ellenőrizték, hogy milyen okból, milyen célból akart odajönni: rokonlátogatás, milyen rokon vagy melyik rokonhoz, mikor és hány órakor? Úgyhogy az egy bonyolult helyzet volt egy Magyarországon élő, távolabb levő magyar állampolgárnak, ha úgy mondjuk.

K. Cs.: És akkor, akik beutaztak, mondjuk, rokonokhoz Pornóapátiba, azokat is ellenőrizték már ott a falu területén?

S. F.: Hogyne. Nemcsak annak, hanem még a pornói lakosságnak is kötelessége volt a személyi igazolványt, az 500 méteres engedélyét mindenhova magával vinni a faluba vagy, ha kimentél a mezőre kapálni vagy valami, annak mindig a zsebedben kellett lenni vagy a táskádban, hogy fel tudd mutatni és tudd magadat igazolni, hogy te helybeli lakos vagy.

K. Cs.: És akkor visszatérve. Tehát akkor volt az a falutól keletebbre eső határzár, ami elektromos volt és akkor az, amin Ön átmászott, azt mondta, az meg akkoriban már csak drótkerítés volt.

S. F.: Az drótkerítés volt... hát az már nem volt az az izé. Hát, ahogy láttad ott is a vaskerítésnél is, a Múzeumban, hogy akkoriban még mi volt ott. Viszont azon a részen, ahol én voltam, arra nem volt se akna, se semmi, mert ottan túl közel lett volna a külföldi állampolgárok számára lévő veszély.

K. Cs.: Tehát ha robbant volna valami, akkor külföldiek is megsérülhetnek, értem.

S. F.: Tökéletesen, mert annak az aknának olyan nagy hatása volt, hogy ott betörte volna az összes ablaktól kezdve mindent. Meg nemcsak az, hanem személyek sérülésére is vonatkozott az egész. Úgyhogy abban a térben nem tudtak ők aknázni.

K. Cs.: A nővére említette, hogy Ön találkozott határőrökkel, amikor ment át a határon.

S. F.: Találkoztam?! Lehetséges, azt se tudom már, lehet már, hogy akkor találkoztam velük, de nem úgy, hogy úgymond sziasztok vagy valami, hanem hát én köszöntem, mint egy normális ember, azt kész.

K. Cs.: A határőrök, azok helybeliek voltak, volt köztük helybeli?

S. F.: Nem.

K. Cs.: Soha?

S. F.: Helybeli soha nem volt, az mind vidéki határőr volt. Távolabbról, az Alföldről, minden felől voltak határőrök.

K. Cs.: Jóban volt velük a falu lakossága?

S. F.: Persze. Normális körülmények között éltünk a laktanya lakóival együtt. A határőrök közül sokan odatelepedtek utána, ottmaradtak Pornóapátiban, és akkor így keletkezett az a jellemző... hogy akkor utána kezdődött meg a magyar nyelvnek a használata jobban, a faluban.

K. Cs.: Értem. Jó, jó, azt hiszem, most megkérdeztem azt a néhány dolgot, amit akartam.

Köszönöm szépen.