Ferenc Schlaffer

„Pornóapáti közel volt a határhoz, az ország határához. Azért izélték a falut két drót közé... hogyan mondjam? ...vagy drótkerítések között lakott az egész falu lakossága. A kültérről még megvédték az elektromos kerítéssel a nyugat felé érkező különálló magyarok ellen. K. Cs.: Tehát akik Pornótól, Pornóapátitól keletebbre laktak, azokat fogadta már a falu előtt egy akadály... S. F.: Már egy elektromos határőrizet. K. Cs.: Tehát ott volt az elektromos határ. S. F.: Végeredményben itten, a szombathelyi állomáson, a vasútállomáson, már határőrség járőrök voltak. Itt már igazoltattak, itt már megnézték, hogy milyen... milyen számú a személyi igazolványod, volt egyes, kettes meg a hármas, ugye. Az egyes volt a Vas megyében, a határhoz közeli izéknél. Úgy mint Pornóapáti, az az egyesben volt benn, akkor Szombathely vagy Nárai az a kettest kapta, akkor minél távolabb volt a határtól, annál másabb számot kapott a személyi igazolványa. Ha valaki Pornóra akart jöni, olyan hogy látogatóba vagy akármi, annak a belügyminiszteren keresztül kellett kérvényezni a... K. Cs.: Belépőt? S. F.: ...a belépőt a határmenti helyre, ahova el akart utazni. Vagy megkapta vagy nem. Most ellenőrizték, hogy milyen okból, milyen célból akart odajönni: rokonlátogatás, milyen rokon vagy melyik rokonhoz, mikor és hány órakor? Úgyhogy az egy bonyolult helyzet volt egy Magyarországon élő, távolabb levő magyar állampolgárnak, ha úgy mondjuk. K. Cs.: És akkor, akik beutaztak, mondjuk, rokonokhoz Pornóapátiba, azokat is ellenőrizték már ott a falu területén? S. F.: Hogyne. Nemcsak annak, hanem még a pornói lakosságnak is kötelessége volt a személyi igazolványt, az 500 méteres engedélyét mindenhova magával vinni a faluba vagy, ha kimentél a mezőre kapálni vagy valami, annak mindig a zsebedben kellett lenni vagy a táskádban, hogy fel tudd mutatni és tudd magadat igazolni, hogy te helybeli lakos vagy. K. Cs.: És akkor visszatérve. Tehát akkor volt az a falutól keletebbre eső határzár, ami elektromos volt és akkor az, amin Ön átmászott, azt mondta, az meg akkoriban már csak drótkerítés volt. S. F.: Az drótkerítés volt... hát az már nem volt az az izé. Hát, ahogy láttad ott is a vaskerítésnél is, a Múzeumban, hogy akkoriban még mi volt ott. Viszont azon a részen, ahol én voltam, arra nem volt se akna, se semmi, mert ottan túl közel lett volna a külföldi állampolgárok számára lévő veszély. K. Cs.: Tehát ha robbant volna valami, akkor külföldiek is megsérülhetnek, értem. S. F.: Tökéletesen, mert annak az aknának olyan nagy hatása volt, hogy ott betörte volna az összes ablaktól kezdve mindent. Meg nemcsak az, hanem személyek sérülésére is vonatkozott az egész. Úgyhogy abban a térben nem tudtak ők aknázni.”

„ Munka után elmentem haza, meg odaadtam anyámnak a fizetésemet, és utána úgy döntöttem, hogy a mai nap... K. Cs.: Hogy elmegy. És mondta az édesanyjának, hogy elmegy? S. F.: Nem. K. Cs.: Hazament a munkahelyről, odaadta a pénzt..? S. F.: Hát mondtam, hogy elmegyek, csak nem azt mondtam, hogy külföldre megyek. K. Cs.: Fogta magát és elindult a határ felé? S. F.: Hát elmentem biciklivel, aztán utána letettem a biciklit és akkor, közben még találkoztam a nővéremmel, előtte, meg a kislányával, és akkor mentem. K. Cs.: Hol ment át a határon? S. F.: Pornóapátiban a vámhivatal és az osztrák vámkatonaság épülete között. K. Cs.: Nem voltak ott járőrök? S. F. : Voltak, persze, vannak járőrök, meg voltak járőrök, de aki ott született meg minden, annak nem volt probléma, hogy hol vagy mikor tudná elhagyni az országot. A határon keresztül sem. K. Cs.: Akkor ismerte a rendszert, hogy hogy épül fel? S. F.: Hát a rendszert hogyne ismertük volna, hiszen ott nőttem föl. Ott születtem, tizennyolc évig a rendszert láttam. K. Cs.: De ennyire egyszerű volt, odasétált..? S. F.: Odamentem, felléptem a drótra és átmásztam. K. Cs.: És az nem jelzett sehol, hogy hozzáért? S. F.: Az nem, az egy drót volt, ami egy normális... mondjuk, egy családi háznál a kerítés. K. Cs.: Megnézte, hogy nincs-e arra járőr, fogta magát és átmászott? S. F.: Nem, hát tudtam, hogy hol vannak, voltak a járőrök, fönn voltak a magaslesen is meg minden. K. Cs.: Ők láthatták Önt? S. F.: Hogyne, hát hogyha pont arra fordult volna, akkor lehet, hogy látott volna, dehát... K. Cs.: Ön nézte, hogy merre néznek? Nem félt attól, hogy lőni fognak? S. F.: Nem lőhettek volna, mert ott volt a vámház, úgyhogy akkor belőttek volna a vámházba K. Cs.: És akkor gyorsan átjutott a kerítésen? S. F.: Nagyon. K. Cs.: Tehát néhány másodperc volt az egész? S. F.: Pár másodperc dolga volt az egész, persze. Egy fiatal gyerek fölmászik a kerítésre, átugrik a szomszédhoz, annyi. Úgy történt az egész helyzet.”

„A szakmunkásképző után én tovább dolgoztam a munkahelyemen, és akkor én végeredményben már nem dolgoztam túl sokat itthon, Magyarországon, mert akkor már én, előtte is már úgy döntöttem, hogy el fogok, el fogom hagyni a hazámat, az ittenit. K. Cs.: De mikor gondolt erre először, hogy ezt fogja csinálni? S. F.: Az már gyerekkortól fogva benn volt az izéban, hogy... Hát mondjuk úgy, hogy ahol nem szabadott volna világra jönni, ott nem akartam szolgálni az országot, na. K. Cs.: Meg is mondta a szüleinek, hogy el akar menni? S. F.: Nem, nem lehet ilyesmit elmondani. Milyen szülő engedné el a gyerekét valahova!? K. Cs.: És gondolkodott már azon, hogy megérte-e elmenni Magyarországról? Tehát hogy pozitívumként vagy negatívumként értékeli azt, hogy elment? Hogyha egy mérleget húzna… S. F.: Ha én mérleget húzok, én akkoriban is jól kerestem itthon is, amikor elmentem, többet kerestem, mint édesapám. Már az első hónapban... K. Cs.: Miért, mennyit keresett, emlékszik rá? S. F.: Én akkor 2.000 valamennyi forintot kerestem egy hónapban. K. Cs.: Tetőfedőként annyit keresett? S. F.: Tetőfedőként. Akkor az édesapám sok évvel utána is még csak 1.500 Ft-ot keresett vagy ilyesmit, úgyhogy ahhoz képest nekem a fizetésem nem lett volna rossz itt Magyarországon se. Vagy itt tudtam volna ugyan úgy törekedni valamire, hogy valamim lett volna, nem azt mondom, hogy nem, de... végeredményben nekem az a belső bánatom volt, hogy mindent elvettek. K. Cs.: És akkor végül is nem bánta meg, hogy elment? S. F.: Nem bántam meg, nem is izélek azon, hogy megbántam volna, mert végeredményben így alakult most az életem.”